Luxuséletet élnek a „börtönbizniszből” baloldali és a „Soros-hálózathoz” tartozó ügyvédek – mondta Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

    Példaként hozta Magyar György „baloldali ügyvédet és politikust”, akit Karácsony Gergely főpolgármester bizalmasaként és tanácsadójaként említett, és akiről azt közölte: 419 kártérítési pert indított a bűnözők nevében a magyar állam ellen, és mintegy félmilliárd forintot keresett a „börtönbizniszen”. Magyar György ebből „luxuséletet” él, 20 millió forintos luxusautója van, amivel még dicsekszik is – jegyezte meg Budai Gyula.
    Ám nemcsak ő, hanem a „Soros-hálózat” ügyvédjei is százmilliókat kerestek a „börtönbizniszen” – tette hozzá a Fidesz képviselője.
    Közölte: kedden a parlamentben megtették az első, ideiglenes lépést a „börtönbiznisz” megállításához, de a végső döntéshez megvárják a magyar emberek véleményét.
    A márciusban induló nemzeti konzultáción a magyar emberek felhatalmazását fogják kérni, hogy végleg le tudják állítani a „börtönbizniszt”, amely „egyértelműen a bűnözők, a baloldal és a Soros-hálózat üzleti érdeke” – mondta Budai Gyula.