A foglalkoztató
sokat kockáztat, ha munkavállalóját katásként alkalmazza – nyilatkozta
az MTI-nek Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős
államtitkára annak kapcsán, hogy a héten megtartott negyedik
Adótanácskozás fókuszában a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata)
állt. A résztvevők jelezték, hogy a kata népszerűsége mögött egyre több
esetben rejtett munkajogviszony áll.
Izer Norbert hozzátette: az adótörvények módosításakor fontos a szakmai konzultáció.
Az
Adótanácskozás az a szakmai fórum, amely már 2018 óta folyamatosan
segíti ebben a Pénzügyminisztériumot. A résztvevők egyetértettek abban,
hogy szűkíteni kell a jogszabálysértők mozgásterét – mondta Izer
Norbert.
Az Adótanácskozás szerepe az adójogszabályok
kialakításakor mára megkérdőjelezhetetlenné vált – jelentette ki az
államtitkár.
A nemzetközi adózás versenyképes szabályainak
kialakításában, az adó-adminisztráció csökkentésében, az elektronikus
adóhivatali szolgáltatások leghatékonyabb módozatainak kialakításában
segítette a pénzügyi tárcát a grémium – tette hozzá.
A legutóbbi
Adótanácskozás fókuszában az Európai Unió egyik legegyszerűbb és
legnagyobb megtakarítást biztosító adófajtája, a kisadózó vállalkozások
tételes adója (kata) állt. Jelenleg a kata a legnépszerűbb adófajta,
hiszen a legegyszerűbb adózási módot választók száma március elejére
átlépte a 391 ezret.
Az Adótanácskozás résztvevői jelezték, hogy
a nagy népszerűség mögött egyre több esetben rejtett munkajogviszony
áll – idézte fel az elhangzottakat Izer Norbert.
A tanácskozáson
elhangzott, hogy azok a cégek, amelyek – kijátszva a szabályokat –
katásokat vesznek fel dolgozni, olyan versenyelőnyre tesznek szert, amit
lehetetlen kigazdálkodni. Ahol korábban száz munkavállaló volt az
irodában, most száz katás ül. Az adószakma szerint, amikor már a
munkaerő-közvetítők is katás konstrukciókat dobnak a piacra, akkor lépni
kell – közölte.
A NAV tavaly mintegy 2200 ellenőrzést, illetve
támogató eljárást indított. A katások esetleges foglalkoztatotti
jogviszonyának kiemelt ellenőrzése 2020-ban is folytatódik, ráadásul ez
idén nem érheti meglepetésszerűen az adózókat, az adóhivatal ugyanis
éppen az elmúlt héten tette közzé a 2020-as ellenőrzési tájékoztatóját,
amelyben rögzítette, hogy a revizorok kiemelten vizsgálják a katások
esetében a bújtatott foglalkoztatást – közölte az államtitkár.
Az
ellenőrzési darabszám növelése és szigorítása a résztvevők szerint is
jó válasz lehet, időszerű és szükséges lépés. Felmerült az is, hogy ne a
katás kisvállalkozót, hanem az őt alkalmazó céget keressék fel inkább a
revizorok. A résztvevők megjegyezték, hogy a Nemzeti Adó- és
Vámhivatalnak (NAV) nagyon erős eszközei vannak a hatékony, szigorú
ellenőrzések lefolytatásához, amelyet a magas szintű kockázatelemzés és a
digitalizált revízió is segíthet.
Izer Norbert elmondta, hogy a
foglalkoztató sokat kockáztat, ha munkavállalóját katásként alkalmazza. A
jogviszony átminősítésekor ugyanis a magánszemély, azaz a katás
vállalkozás csak az elmaradt 15 százalékos mértékű szja megfizetésére
kötelezhető, de az ezzel összefüggésben megállapított adóbírságot,
késedelmi pótlékot a munkáltató köteles megfizetni. A magánszemélyt
terhelő le nem vont járulék esetében pedig az adóbírságon és a késedelmi
pótlékon felül az adóhiány megfizetésére is a munkáltató köteles. Ezek
mellett a meg nem fizetett szociális hozzájárulási adóval kapcsolatos
jogkövetkezményekkel (adóhiány, adóbírság, késedelmi pótlék) is
számolnia kell a foglalkoztatónak.
A héten tartott Adótanácskozás
beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az elhangzottakat összegzi a
szaktárca – hangsúlyozta Izer Norbert.
A legnagyobb ügyfélkörrel
és tapasztalattal bíró adótanácsadó cégek, szervezetek, illetve a kis-
és középvállalkozásokat képviselő könyvelők szaktudása és tapasztalata
nagy segítséget jelent majd a kata szabályainak áttekintésekor –
jegyezte meg az államtitkár.