Az igazoltan fertőzöttek számának növekedésével párhuzamosan nő a mintavételek száma – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.

    Müller Cecília közölte: az elmúlt 24 órában további 18 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést. A csoportos megbetegedések száma növekszik, ezek rövid időn belül tömegessé válhatnak, ezért mindent meg kell tenni a járvány lassításáért, hogy „elhúzzuk a járványgörbét” – emelte ki. 
    Hozzátette: egy légúti, cseppfertőződéssel terjedő járványt nem lehet akadályozni, de a terjedését lehet lassítani, ha mindenki betartja a meghozott óvintézkedéseket: nem megy közösségbe és lehetőség szerint otthon marad. 
    Magyarországon az elmúlt 24 órában 103-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma, négyen belehaltak a betegségbe. Mindannyiuk más, krónikus betegségben is szenvedett. Jelenleg hat embert ápolnak súlyos állapotban az intenzív osztályon – mondta el a szakember. Jelezte, hogy ápolnak egy 40-es éveiben járó fertőzöttet is.
    Kiemelte, a figyelem középpontjában továbbra is az idős emberek vannak, hiszen az ő védelmük kiemelten fontos. Müller Cecília kiemelte, mindenki elkaphatja a betegséget, hiszen már az egész ország területéről vannak megbetegedések, de az idősek, más alapbetegségekben szenvedők immunrendszere kevésbé tudja felvenni a harcot a vírussal. 
    Beszélt arról is, hogy minden olyan eszközt be kell vetni, ami az immunrendszert erősíti: lehet otthon tornázni, és egészséges, vitamindús táplálkozás ajánlott. 
    Kérdésre válaszolva az országos tisztifőorvos elmondta, lehetséges, hogy vannak olyanok, akik már enyhe tünetekkel átestek a koronavírus-fertőzésen, hiszen az esetek 80 százalékában enyhe tünetekkel zajlik a betegség. 
    Az országos tisztifőorvos szintén kérdés kapcsán elmondta, Magyarországon is folynak modellszámítások arra vonatkozóan, hogy a járvány mikor érhet véget, azonban nem lehet a különböző országok összehasonítani, a járvány terjedése és lefolyása minden országban más és más, így következtetéseket sem lehet azokból levonni. Egyben azt kérte, hogy a különböző üdülőhelyeken se csoportosuljanak az emberek.
    Müller Cecília közölte, valamennyi laborvizsgálatot elvégeznek megbetegedésgyanú esetén, ezen túl a járványügyi kutatási tevékenységet követően – a szakma szabályai szerint – megtörténik a kontaktok kutatása, és ott is elvégzik a laborvizsgálatot. Ezzel kapcsolatban elmondta, a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumán kívül az országban hét helyen végeznek ilyen típusú laborvizsgálatokat.
    Azzal kapcsolatban, hogy több kórházban is úgy rendelkeztek, hogy az apa nem lehet jelen a szülésnél, a szakember elmondta, az egészségügyi intézmények hozhatnak erre vonatkozó tiltó intézkedést. 
    Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője elmondta, folyamatosak a beszállítások a védőfelszerelések gyártásához szükséges alapanyagokból, a jövő héttől várják Kínából azokat a szállításokat, amelyek a védekezéshez szükségesek.