Csendesen zajlott a húsvéti ünnep a népszerű kirándulóhelyeken, turisztikailag frekventált településeken is, a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozásokat szigorító önkormányzati rendelkezéseket a helyiek örömmel, a turisták alapvetően megértéssel fogadták.
A Balatoni Szövetség elnöke, Lombár Gábor az MTI-nek elmondta, a helybéliek és a nyaralótulajdonosok is kedvezően fogadták az üdülőrégióban húsvét idejére bevezetett, kedden véget ért különleges szigorításokat, amelyek főként a Balaton-part frekventált részeit, strandokat és egyéb látványosságokat zártak le kordonnal a látogatók elől.
Az önkormányzatokat tömörítő szervezet vezetője megjegyezte, eredményesnek bizonyult a kormányzati intézkedés, amely lehetővé tette, hogy az ünnep idején helyben, a helyi adottságoknak megfelelően döntsenek a polgármesterek a lezárásokról. Elmondta, több polgármesterrel is egyeztetett a tapasztalatokról: azonos a véleményük arról, szükség lenne a felhatalmazás meghosszabbítására a veszélyhelyzet végéig.
A Tisza-tó fővárosának tekintett Tiszafüreden a húsvéti ünnepek alatt legfeljebb három ember csoportosulhatott köztereken – közölte Ujvári Imre polgármester, aki a szállásadóktól azt kérte, ne fogadjanak vendégeket húsvétkor. Húsvéthétfőn a Tiszaörvényre vezető Füredi utat is lezárták a turistaforgalom elől. A további korlátozásnak köszönhetően csökkent a turisták száma.
A pécsiek körében az egyik legkedveltebb baranyai rekreációs helyszínnek számító Orfűn az ünnepek alatt zárva tartották a parkolókat, a Pécsi-tó környékén csak orfűi lakosok, érvényes horgászengedéllyel rendelkezők, valamint orfűi üdülőtulajdonosok tartózkodhattak, míg a település látnivalóit már korábban lezárták. Füziné Kajdy Zita polgármester közölte: az ünnepek alatt az emberek fegyelmezettek voltak, a korlátozásokat maradéktalanul betartották, így nem is kellett szankciókat alkalmazni.
Ivády Gábor, a szomszédos Abaliget polgármestere úgy tájékoztatott: a településen lévő népszerű csónakázótavat és a horgásztavat nem látogathatták az ünnepek alatt a településen kívül élők, az emberek betartották a korlátozásokat. Hozzátette: ha a jogszabályok megengedik, ismételten megfontolják a tavak lezárását.
Az egyik legkedveltebb mecseki turistaúttal szomszédos Óbánya is lezárta területét és az ahhoz kapcsolódó turistautakat húsvét idejére a nem óbányaiak előtt.
Vas megyében az őrségi települések vezetői közleményben kérték az oda érkezőket, hogy a kijárási korlátozást betartva ne látogassák a kirándulóhelyeket. A polgármesterek az ünnep után a megyei lap online felületén kedvező tapasztalataikról számoltak be, az őrségi falvakban csendesen telt a húsvéti hétvége.
Básthy Béla, Kőszeg polgármester elmondta, hogy a határszéli kisvárosban csak a helyiek közül látogattak ki többen – sportolás, testmozgás miatt – a csónakázótóhoz és az Abért-tóhoz, de betartották az előírt biztonságos távolságot.
Békés megyében, Szarvason is nyugodtan, csendesen telt a húsvét, a nyaralótulajdonosok a polgármesteri felhívást megfogadva nem adták ki pihenni vágyóknak az ingatlanokat; a Dunántúlon és a fővárosban élő telektulajdonosok pedig csak az üdülőikben voltak, karbantartási munkákat végeztek, nem veszélyeztették a helybélieket – tájékoztatott Petneházi Andrea polgármesteri kabinetvezető.
Gyomaendrődön a hosszú hétvégén szintén csak a helyieknek engedélyezték a nyaralók használatát. Akik más városokból érkeztek a településre, azokat arra kérték, ne hagyják el az ingatlanjukat. Orosházán és a hozzá tartozó Gyopárosfürdőn lévő parkokat, játszótereket, az önkormányzati parkolókat lezárták az ünnepek idejére. A város kiürült a hosszú hétvégére, a helyiek betartották az intézkedéseket.
Pest megyében, Visegrádon részlegesen fennmaradnak az április 10-étől bevezetett önkormányzati korlátozások a következő hétvégéken is – olvasható a város hivatalos oldalán.
A lakosság védelme érdekében meghozott intézkedések szerint a városban kizárólag az engedéllyel rendelkező helyiek vagy a városban dolgozók parkolhatnak; a 11-es főútba torkolló belterületi utakat egyirányúsították és behajtási lehetőséget az arra jogosultaknak kizárólag a Rév utca irányából biztosít az önkormányzat.
Az intézkedések között szerepel, hogy – a Pilisi Parkerdő Zrt.-vel egyeztetve – a turistaforgalom elől lezárták a Fellegvárba vezető Panoráma utat.
Budapesten eredményesnek bizonyult a Normafa parkolóinak lezárása, ennek köszönhetően jelentősen csökkent a területre látogatók száma az ünnep alatt – tudatta a XII. kerületi önkormányzat. A közlemény szerint a rendészet és a rendőrség együttműködve folyamatosan ellenőrizte a rendelkezés betartását. „A hétvégén volt ugyan néhány biciklis és futó a Normafán, de mindenki betartotta a szükséges távolságot” – írták.
Pokorni Zoltán polgármester döntése alapján a Normafa parkolói továbbra is zárva lesznek, ahogy a Normafa kilátói és a vendéglátóipari egységei is, és a Libegő sem üzemel egyelőre. A rendészet járőrei továbbra is rendszeresen ellenőrzik a területet és bírságolják a tiltott helyen parkolókat – olvasható a közleményben.