A jelentős forgalom, a nagyszámú esti, illetve hétvégi tranzakció és a már induláskor beregisztrált több tízezer másodlagos számlaazonosító azt jelzi, hogy a fogyasztók és vállalati ügyfelek részéről is pozitív fogadtatásra talált az új, azonnali  fizetési szolgáltatás – állapította meg a rendszer működésének első hónapjáról készített összefoglaló elemzésében  szerdán a Magyar Nemzeti Bank (MNB). 

    A  március 2-i indulást követő első hónapban a bankok egymás között 9,3 millió darab átutalást továbbítottak sikeresen, több mint 1363 milliárd forint összértékben. A tranzakciók átlagos értéke 146 ezer forint volt. Hétköznapokon átlagosan napi 385 ezer, míg hétvégenként 106 ezer darab tranzakció teljesült az azonnali rendszerben. 
    Az MNB érdekességként megjegyezte azt is, hogy a legtöbb tranzakció március 10-én volt, közel 590 ezer darab, míg a legnagyobb értékben március 20-án hajtottak végre tranzakciókat, 75,6 milliárd forint értékben. Ezeket a számokat tovább növelik a bankon belül lebonyolított azonnali átutalások is, így az azonnali fizetés tényleges használata ennél is szélesebb körű volt , tették hozzá.  
    A korábban a napközbeni elszámolási platformon feldolgozott átutalások mintegy 40 százaléka a rendszer indulásakor automatikusan átcsatornázódott az új platformra és ez várhatóan tovább nő majd szeptember 1-jétől, amikortól lehetőség lesz a most még nem kötelezően azonnali feldolgozású tranzakciók (pl. vállalati kötegelt átutalások) benyújtására is az azonnali fizetési rendszerben. 
    Egyes napokon a GIRO rendszere már közel 600 ezer tranzakciót számolt el, a jelentős terhelés többek között a márciusi adófizetési kötelezettségek teljesítésének is köszönhető, melyek szintén sikeresen teljesültek. 
    A tranzakciók túlnyomó többsége még a legforgalmasabb időszakokban is 5 másodpercen belül, 92 százalékuk pedig mindössze 2 másodperc alatt megvalósult. A tranzakciók 31 százalékát indították a napközbeni elszámolás üzemidején kívül, a hétköznap éjszakai vagy a hétvégi időszakban. 
    A jegybank összefoglalója kiemelte: az azonnali fizetés egyik fontos újdonsága az ügyfelek kényelmét szolgáló másodlagos számlaazonosítók bevezetése, amelyből már több mint 32 ezret regisztráltak az első hónap során. A banki ügyfelek közel egyenlő arányban regisztráltak telefonszámokat és email-címeket, míg az elsősorban a vállalati ügyfeleknek lényeges adószámok, illetve adóazonosítók aránya 7 százalék volt. Már az indulást követő első időszakban több ezer tranzakciót indítottak a felhasználók másodlagos azonosítók használatával, ami jól jelzi az ügyfeleke  igényét erre a szolgáltatásra.
    Az azonnali fizetések mind szélesebb körű használatát a legtöbb bank mobilalkalmazással is támogatja, ezek között több olyan is van, amely már a március 2-i indulástól kezdődően lehetővé teszi azt, hogy az ügyfelek a telefon névjegyzékéből válasszák ki telefonszámokat, így még egyszerűbbé válik a tranzakciók kezdeményezése. Ezekkel a funkciókkal a fizetési helyzetek túlnyomó többségében már most is egyszerűen használható az azonnali fizetés.
    A következő időszakban számos pénzforgalmi szolgáltató tervezi az azonnali fizetésen alapuló pénzforgalmi szolgáltatásainak további bővítését. A folyamat első lépéseként több intézménynél  már rövidtávon is elérhető lesz a fizetési kérelmek küldésének és fogadásának lehetősége, ez az MNB felmérései alapján várhatóan az ügyfelek több mint 80 százalékát érinti majd, akik számára nagyban kiszélesíti majd az azonnali fizetés használati lehetőségeit. Számos bank tervezi emellett, hogy mobilalkalmazását képessé tegye QR-kódok beolvasására, illetve megjelenítésére, valamint érintéses technológia támogatására, ami többek között az azonnali fizetésen alapuló kiskereskedelmi vásárlások elterjedését segítheti számottevően.
    Az azonnali fizetés a koronavírus szempontjából is biztonságos megoldást jelent, mivel használatával fizikai jelenlét, közvetlen kapcsolat és a lakhely elhagyása nélkül is lehet pénzt küldeni rokonoknak, ismerősöknek és a pénzügyi partnereknek, vagy megvásárolhatók termékek és szolgáltatások. A pénzküldés egyszerűsítése érdekében célszerű a szolgáltatási szektorban dolgozó vállalkozásoknak (futár, fodrász, villanyszerelő stb.)  regisztrálni valamelyik másodlagos azonosítójukat (telefonszám, email-cím, adóazonosító), mert ebben az esetben könnyen és azonnal, a helyszínen lehet nekik érintésmentesen kifizetni az elvégzett munkát. 
    A szolgáltatás ugyanakkor például adománygyűjtés szempontjából is előnyös lehet, mivel a hosszú számlaszám helyett a karitatív szervezeteknek elegendő a könnyebben megjegyezhető másodlagos azonosítóikat regisztrálniuk és megjeleníteniük a nyilvános felületeken, ezt követően pedig az adományozók a korábbiaknál lényegesen egyszerűbben és gyorsabban tudják elküldeni felajánlásaikat.