Fontos, hogy minél többen vegyenek részt a soron következő nemzeti konzultációban, mert az több kérdést tartalmaz a koronavírus-járvány esetleges második hulláma elleni védekezésről – közölte szerdai Facebook-posztjában a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Hollik István emlékeztetett: a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a készültséget érdemes fenntartani, mert a járvány második hulláma megjelenhet Magyarországon
A politikus úgy vélekedett: az elmúlt hónapok bizonyították, hogy a baloldalra nem lehet számítani a járvány elleni védekezésben.
A veszélyhelyzetben nem járultak hozzá a védekezéshez, nem szavazták meg a koronavírus-törvényt és támadták a járványügyi szakemberek által meghozott intézkedéseket – közölte Hollik István.
Sőt, hazugságokat és rémhíreket terjesztettek – tette hozzá.
Ennek ellenére – folytatta – Magyarország sikeresen zárta le a járvány elleni védekezés első szakaszát. Ennek pedig az az oka, hogy a kormány gyorsan reagált, döntéseit a szakemberek véleményére alapozta, valamint olyan intézkedéseket hozott, amellyel az emberek túlnyomó többsége egyetértett.
Emiatt pedig be is tartotta azokat – mondta Hollik István.