Felkészültek a megfelelő szabályok létrehozásával azok az állami közszolgáltatók, amelyek közreműködnek az utazás biztonságának szavatolásában, ugyanakkor a lakosság fegyelmezettsége továbbra is fontos – közölte Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatón hétfőn, Budapesten.

    A miniszter – a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), a MÁV, a Volánbusz és a Mol közös, az Utazz velünk biztonságban című kampányát bemutató eseményen – elmondta, hogy a szigorú otthonmaradási szabályok után az embereknek igénye van kikapcsolódásra, utazásra.
    A határok lassan nyílnak meg, a fertőzés mértéke alapján a közép-európai térség biztonságosabbnak minősül, de mégis egy kockázatokkal teli időszak után a legbiztonságosabb talán Magyarországon nyaralni. Ezért a lakosságot most arra biztatják, hogy „nyaraljanak idehaza, vagy legalábbis idehaza is” – tette hozzá.
    Gulyás Gergely elmondta, hogy a statisztikák alapján a tavaszi turizmus gyakorlatilag megszűnt az országban. Ezt az első adatok is igazolják: áprilisban a külföldi vendégek 99 százaléka maradt el az előző évihez képest, a belföldi turizmus 5 százalékra csökkent. A turizmus, illetve mindazok, akik személyszállításban és -forgalomban vettek részt, komoly veszteséget szenvedtek, amelyek minimalizálásához az elkövetkezendő hónapokban összefogás szükséges.
    Guller Zoltán, az MTÜ vezérigazgatója arról beszélt, hogy a magyar turizmus 2008-2009-es összeomlását követően 2010-ben indult növekedésnek, 2011-ben haladta meg a válság előtti szintet, és azóta évről évre folyamatosan nő. 2016 óta a GDP-növekedés kétszeresével bővül a magyar turizmus, az idén január-februárban 22 százalékos emelkedést mértek, amely alapján úgy tűnt, hogy ez lesz a magyar turizmus legerősebb éve. 
    Az ágazat adta a GDP 13 százalékát, 400 ezer család és 40 ezer magyar kis- és középvállalkozásoknak (kkv) megélhetését. A külföldiek mintegy négymilliárd euróval többet hoznak az országba, mint amennyit a magyarok visznek ki. Tavaly a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) több mint másfélszer annyi turistát számolt Magyarországon, mint ahányan az országban élnek. Ezt a sikertörténetet szakította meg a vírus – mondta Guller Zoltán. 
    A vezérigazgató szerint a kormány nagyon gyorsan lépett, és szükséges mértékben segítette az ágazat talpon maradását. A turizmus májusban indult újra, az elmúlt 21 napban átlagosan a forgalom 30 százalékkal haladta meg vidéken a tavalyit. Úgy látja, hogy a nyári hónapokban a vidéki szállások akár 70 százalékos töltöttséggel is üzemelhetnek, a belföldi turizmus pedig 2020-ban akár a tavalyinál is jobb lehet. Ehhez azonban arra van szükség, hogy aki teheti, az pihenjen belföldön: egyrészt azért, mert biztonságos, másrészt ezzel több százezer magyar család megélhetését támogatja – húzta alá. 
    Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója ismertette, hogy a nyáron törekszenek majd a növekvő utazási igények kiszolgálására, és figyelnek a biztonságos közlekedésre: mind az utasok, mind a kezelő személyzet számára kötelező a védőmaszk használata. Naponta fertőtlenítik a pályaudvarokat és a teljes flottát.
    A vasúttársaság segítve a biztonságos utastávolság megtartását, nyáron a balatoni vonatokon csak minden második helyet értékesít. Emellett érintés- és készpénzmentes fizetést biztosítanak a MÁV alkalmazásban, minden pénztáruknál, az automatáknál és a vonatokon is – hangzott el a sajtótájékoztatón levetített kampány videójában.
    Dávid Ilona, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a társaság a járványhelyzetben mindent megtett utasai és munkatársai egészségének védelme, a biztonságos utazás biztosítása érdekében. Előtérbe került a fokozott takarítás és fertőtlenítés az autóbuszokon és állomásokon is. Bár a veszély csökkenni látszik, számos óvintézkedést továbbra is fenntartanak. A márciusban bevezetett mobiljeggyel a Nemzeti Mobilfizetési Zrt.-vel együttműködve elérhetővé tették a készpénzmentes jegyvásárlást, amelyet szintén megtartanak, és bővítik elérhető termékeik körét.
    Világi Oszkár, a Mol-Csoport Innovatív üzletágak és szolgáltatások ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott, hogy a töltőállomásokon bevezetett szigorú higiéniai intézkedések mellett egy programot is indítanak az MTÜ-vel együttműködve. A „Kalandra fel” utazásösztönző játékban 50 helyszínt, látványosságot ajánlanak az ország minden régiójában, a kedvezmények mellett a játékban részt vevők az ősszel sorsoláson is részt vesznek.