A munkahelyek megvédéséhez és új álláshelyek létrehozásához beruházásokra van szükség – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, a versenyképességi program támogató okiratainak átadásán.

    Szijjártó Péter közölte, hogy Magyarország lezárta a koronavírus-járvány elleni védekezés – az egészségügyre koncentráló – első szakaszát. 
    Sikeresen megakadályozták, hogy tömegesség váljanak a fertőzések, így a második szakaszban az egészségügyi mellett gazdasági feladatok is jönnek – tette hozzá, majd kiemelte, hogy meg kell védeni az emberek munkahelyeit.
    A miniszter leszögezte: ez azoknak a vállalatok a támogatásával lehetséges, amelyek hajlandók e rendkívül nehéz körülmények között is beruházásokat létrehozni.     A válság alatt is fejleszteni kell, új, modern technológiákat kell bevezetni és kapacitásokat bővíteni annak érdekében, hogy az új világgazdasági versenyben a magyarországi vállalatok jobb pozícióból tudjanak indulni, mint amilyenben a járvány előtt voltak – mondta.
    A versenyképesség-növelő támogatási program keretében 806 vállalat kap támogatást, a cégek 377 milliárd forintnyi beruházás végrehajtását vállalták, a kormány ehhez 169 milliárd forinttal járul hozzá – közölte. 
    Ezek a cégek ezzel csaknem 144 ezer munkahelyet fognak megvédeni – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
    Mint mondta, 2010 után a jelenleginél jóval gyengébb állapotban lévő magyar gazdaságnak is sikerült a maga javára fordítania a világgazdasági kihívásokat, így most, amikor az ereje teljében lévő magyar gazdaság szembesül a kihívásokkal, sokkal nagyobb esély van erre.
    Hétfőn újabb három cég vehetett át támogató okiratot a Külgazdasági és Külügyminisztériumban. Szijjártó Péter a három vállalatról elmondta, együttesen 1,36 milliárd forintnyi beruházást hajtanak végre, ezzel 888 munkahelyet védenek meg, és ehhez a kormánytól 681 millió forint támogatást kapnak.
    A Modine Hungária Gépjárműtechnikai Kft. 574 millió forintos beruházásához 287 milliós támogatást biztosít a kormány. A Mezőkövesden és Gyöngyösön működő, főként haszongépjárművekbe való radiátorok, olajhűtők gyártásával foglalkozó vállalat a támogatás segítségével technológiai újítást és az új piacokra való bejutást teszi lehetővé.
    Tállai András, Mezőkövesd térségének fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a cég stabil munkahelyet, jövedelmet és egzisztenciát biztosít a városban, dolgozóit a válság alatt is megtartotta. Hozzátette: a Modine Hungária üzletpolitikája „egybecseng” a kabinet gazdaságpolitikájával.
    Horváth László, Gyöngyös és térsége fideszes országgyűlési képviselője a vállaltot méltatva azt hangsúlyozta, a válságos helyzetekben is azt keresi a cég, a nehéz időszak mire ad lehetőséget, milyen utakat kínál.
    A Motor-Classic Zrt. 572 millió forintos beruházásához 286 millió forint állami támogatást nyert el. A veterán autók kereskedelmével, felújításával foglalkozó tatabányai cég az összegből új berendezéseket vásárol, és további tíz új munkahelyet is létesít.
    Bencsik János, Tatabánya fideszes országgyűlési képviselője felidézte, mintegy 30 éve dolgoznak azon, hogy új gazdasági szerkezet biztosítsa a Tatai-medence lakóinak biztos megélhetését. 
    E cégek, köztük a Motor-Classic Zrt. azért sikeresek, mert kreatívak, megbízhatóak és értékteremtést végeznek – tette hozzá.
    A Pata József Gépipari Kft. beruházásának volumene 215 millió forint, amelyhez a magyar állam 107 millió forinttal járul hozzá. A Bács-Kiskun megyei Fajszon tevékenykedő autóipari beszállító cég a támogatás segítségével eszközberuházást és -fejlesztést hajt végre.
    A térség országgyűlési képviselője, Zsigó Róbert (Fidesz) arról beszélt, hogy a 2010 óta meghozott intézkedéseknek köszönhetően a magyar gazdaság Európa legdinamikusabban fejlődő gazdaságának egyike volt, a járvány miatt azonban márciusban „egyik napról a másikra állt le”. Hozzátette, a kormány emiatt meghozott gazdaságvédelmi intézkedéseinek köszönhetően „jutott levegőhöz, esélyhez” és versenyképességét segítő támogatáshoz a Pata József Gépipari Kft.