A magyar embereknek joga van tudni, hogy mely civil szervezeteket és kik pénzelnek külföldről – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteki online tájékoztatóján. Hangsúlyozta: ennek az alapelvnek érvényt is fognak szerezni az Európai Bíróság ítéletének figyelembe vétele mellett. 

    Hollik István azt mondta, úgy tűnik, újabb csata előtt állnak. 
    A nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója kijelentette: a Soros-szervezetek lobbijának köszönhetően az Európai Bíróság előző nap kimondta, nem tetszik nekik a 2017-es törvény, amelyet azért alkottak meg, hogy átláthatóvá tegyék Magyarországon a külföldről finanszírozott és itthon működő civil szervezetek pénzügyeit. 
    Az ítéleten természetesen nem csodálkoznak – mondta Hollik István, hozzátéve: a Soros-hálózat és a baloldal a kezdetektől erős lobbizást folytatott a törvény ellen. Ők ezek szerint nem akarják, hogy kiderüljön a külföldről finanszírozott civil szervezetekről, mennyi pénzt kapnak és kitől, vagyis milyen érdekeket is szolgálnak – fűzte hozzá. 
    A politikus rámutatott: úgy gondolják, a Soros-szervezetek és a Soros-hálózat átláthatóságára minden korábbinál nagyobb szükség van, és ebben csak megerősítették őket az elmúlt időszak eseményei, Magyarországon, Európában és a tengerentúlon. Azt láthatják, hogy Soros György dollármilliárdokat mozgat meg azért, hogy az általa pénzelt szervezetek segítségével keresztülvigye a Soros-tervet, betelepítse a migránsokat, pénzügyi függőségbe taszítson országokat, és eltávolítsa azokat a nemzeti kormányokat, amelyek tervének útjában állnak – fejtette ki.
    Hollik István azt mondta: a külföldről finanszírozott szervezetek folyamatosan nyomást gyakorolnak a nemzeti kormányokra, a bevándorlás- és gazdaságpolitikára, és rendszeresen beavatkoznak a választásokba. Így sértve a nemzeti szuverenitást, amit láthattak a 2018-as választások alkalmával is. 
    A kommunikációs igazgató kiemelte: újabbnál újabb támadásokat indítanak Magyarország ellen, erre még a járványt és a gyöngyöspatai ügyet is felhasználták. „Mi viszont kitartunk amellett, hogy a magyar embereknek joga van tudni, hogy mely szervezeteket pénzelik külföldről, kitől kapják ezeket a pénzeket és ennek az alapelvnek érvényt fogunk szerezni az Európai Bíróság ítéletének figyelembe vétele mellett” – jelentette ki Hollik István.