Folytatódik a Zenélő Magyarország programsorozat, amelynek keretében a Magyar Rádió Művészeti Együttesei (MRME) az egész országban meglepetéskoncertekkel készülnek. A szabadtéri turné keretében pénteken a fővárosban koncerteznek a művészek, majd a hétvégén több település lakóit is megörvendeztetik muzsikájukkal. 

    Oláh Vilmos hegedűművész, a Magyar Rádió zenekarainak koncertmestere az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában elmondta: pénteken a budapesti Akváriumban a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának fúvósai lépnek fel, a főváros után pedig vidéki helyszíneken koncerteznek a Magyar Rádió Művészeti Együttesei. 
    A szabadtéri turné keretében három kamarazenekar és egy kórus járja az országot. 
    A koncertmester beszámolt arról, hogy a múlt héten a Balaton környékén, Észak-Magyarországon és az ország közepén léptek fel a kamarazenei formációk. 
    Hozzátette: ezúttal annyi változik csak, hogy a Magyar Rádió Gyermekkórusa nem vesz részt az előadásokon. 
    Beszélt arról is, hogy a művészek hónapokig bezárva gyakoroltak, ezért nekik is nagy élmény volt közönség előtt játszani, a koncerteken óriási energiák szabadultak fel.
    Oláh Vilmos hozzátette: az együttesek célja, hogy a lehető legszélesebb palettáját mutassák be a komolyzenének országszerte. 
    Az ingyenes meglepetéskoncerteken Mendelssohn, Mozart, Bach és Telemann művei szólalnak majd meg. A Pad Zoltán vezette énekkar pedig Vajda-, Kodály-, Bartók- és Mendelssohn-műveket ad elő. 
    A koncertmester beszélt arról is, hogy bizakodással tekintenek a jövőbe, több külföldi vendég is szerepel a következő évad koncertjein.
    A 2020/21-as évadra meghirdetett bérletek közül megemlítette, hogy Vásáry Tamás legújabb koncertsorozata Mozart életművét helyezi középpontba, Kovács János a magyar közönség előtt eddig ismeretlen műveket fog vezényelni, a Mátyás-templomban pedig ezúttal is szakrális művek csendülnek fel. 
    A koncerteknek ezúttal is a Zeneakadémia, a Müpa, a Mátyás-templom és a Pesti Vigadó ad otthont. A koncertmester reményei szerint az elmaradt külföldi koncerteket is hamarosan pótolni tudják majd.