Fiával is szembe kell szállnia az 52. Kékszalag tókerülő vitorlásversenyen a címvédő Racing Django kormányosának, Petrányi Zoltánnak.
A verseny csütörtöki online sajtótájékoztatóján Petrányi elmondta, a koronavírus-járvány miatti karanténidőszakban a fiával ketten edzettek, és ez annyira jól sikerült, hogy egy X40-es katamaránnal a fia is rajthoz áll a Kékszalagon, amely július 30-án rajtol.
„Érdekes kihívás lesz, de szerintem otthon a vacsoránál meg fogjuk beszélni az élményeket” – tette hozzá.
A kormányos felidézte, hogy 2012-ben a második, 2015-ben pedig az ötödik helyen végzett csapatuk Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenyén, a tavalyi győzelem pedig felejthetetlen élmény számukra.
„Nagyon kemény küzdelem lesz, szerintem továbbra is tíz hajó esélyes a győzelemre. Biztosan csak apróságokon fog múlni, ki nyeri a versenyt” – vélekedett Petrányi, aki rávilágított, hogy a német és a svájci tókerülő versenyek elmaradtak, ezért komoly célpont lesz a Kékszalag a nemzetközi tókerülő specialisták számára.
A kormányos kifejtette, hogy az ő F18-as, 35 lábas katamaránjuk semmiképpen nem számít nagynak a mezőnyben, a legnagyobb katamarán a csúcstartó, 50 lábas Fifty-Fifty lesz.
„Nagyon okos, taktikus vitorlázással, kiugró hajóspecialitás vagy javítás nélkül is odaérhetünk az elejére. Mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy mi nyerjük az idei Kékszalagot is” – szögezte le Petrányi.
Kelemen Tamás, a Fifty-Fifty taktikusa kifejtette, hogy a magyar fejlesztésű kétárbocos hajójuk nagy teljesítményre képes, de a vitorlázásban nagyon sok minden arányosan működik, tehát valamit be kell áldozni valamiért.
„Nálunk ez a hajó súlya. Ezt a technikát nem tudták megoldani kisebb súllyal, vagyis a gyenge szél a hátrányunk” – ismerte el Kelemen. Hozzáfűzte, ötcsomós szél felett van esélyük a győzelemre, az időrekordot pedig 12 csomó fölött tudják megdönteni a mezőny legjobbjai, ha hatékonyan ki tudják használni.
Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára emlékeztetett, hogy éppen csütörtökön rajtolt volna az 52. Kékszalag Nagydíj az eredeti versenynaptár szerint, de a járvány miatt úgy döntöttek, a versenyszezon csak augusztus 1-jén kezdődik. Hozzátette, bíznak benne, hogy az előző két-három évhez képest idén is 550-600 hajó alkotja majd a mezőnyt, amely július 30-án 9 órakor rajtol majd Balatonfüredről, a díjkiosztót pedig augusztus 1-jén 18 órától tartják.
Székely Dávid, az M4 Sport csatornaigazgatója ismertette, hogy az elmúlt két esztendőhöz hasonlóan már a rajt előtt fél órával, vagyis 8.30-kor elkezdődik az élő közvetítés.
„Bízom benne, sikerül még átláthatóbbá tennünk a versenyt. Az a szándékunk, hogy a rajttól a célig megmutassuk az összes fontos történést” – mondta.
Hangsúlyozta, be kell mutatniuk az egész Balatont, a tó szépségeit, a környék összes jellegzetességét, a gasztronómiai érdekességeit és mindent, ami ehhez a versenyhez köthető, „mert ez sokkal nagyobb dolog annál, mint pusztán a verseny”.
Székely hozzáfűzte, közszolgálati sportcsatornaként fontos számukra, hogy az ilyen eseményeket, mint a Kékszalag, vagy a Tour de Hongrie, minél magasabb színvonalon és minél inkább a nézőkhöz közelebb hozva tudják megmutatni.
Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenyét először 1934-ben rendezték meg. A Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalon kijelölt több mint 150 kilométeres táv teljesítésére a hajósoknak 48 óra áll rendelkezésre. Az abszolút időrekordot a Fifty-Fifty tartja 2014 óta 7 óra 13 perc 57 másodperccel.
Tavaly 561 hajó állt rajhoz, amelyből a rendkívül gyenge szélben végül 269 futott be a limitidő alatt. A versenyt a Racing Django 15 óra 37 perces eredménnyel nyerte meg.