A vírustagadás nagyon hátráltatja azokat a védekezési mechanizmusokat, amelyeket a tudomány és a kormány előír, illetve biztosít mindenki számára – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Galgóczi Ágnes hozzátette: az összefogáson alapuló védekezést veszélyeztetik az internetes portálokon, a közösségi médiában, illetve már a közoktatási intézményekben is terjedő vírustagadó nézetek.     Hangsúlyozta: nagyon fontos hogy a mostani időszakban mindenki megértse egyéni felelősségét.     Mindenkinek oda kell figyelnie a maszk megfelelő viselésére, a távolságtartásra, a tüsszentési etikett betartása és a kontaktusok számának csökkentésére – mondta.     Galgóczi Ágnes kitért az influenzaoltásokat övező fokozott érdeklődésre is, – mint mondta – januárig, az influenzaszezon magyarországi beköszöntéig, mindenkinek lesz lehetősége beoltatni magát.