Az adóemelések nem erősítik, hanem gyengítik a gazdaságot, zsákutcát jelentenek – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerdán a kormány közösségi oldalán közzétett videóban.
Dömötör Csaba felidézte: a kormány nemrég kiadott egy rendeletet, amely megtiltja az önkormányzatoknak, hogy 2021-ben emeljék a helyi és települési adókat, új adókat vezessenek be vagy eltöröljék a meglévő adókedvezményeket.
„A mi álláspontunk szerint az adócsökkentések szolgálják a leginkább a munkahelyek védelmét a járványidőszakban és egyébként azon túl is” – tette hozzá. Megjegyezte: ezért csökkent idén is a munkaadók adója, amellyel több pénz marad a családoknál.
Dömötör Csaba hangsúlyozta: „a 2008-as gazdasági válság évei bizonyították, hogy az adóemelések nem erősítik, hanem gyengítik a gazdaságot, zsákutcát jelentenek, és ebbe a zsákutcába nem szeretnénk még egyszer behajtani”.