A járvány ellenére is folytatódnak a HungaroControl Zrt. fejlesztései, idén megújul a budapesti repülőtér területén mozgó légi és földi járművek pontos követését, illetve azonosítását segítő rendszer – közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.

A beruházás a mintegy hárommilliárd forintból megvalósuló, az integrált toronyirányítási rendszert megújító program (mirTWR) fontos állomása, amely megalapozza a jövő repülőtéri irányítását – emelték ki.
A mirTWR projekt eredményeképpen a légiforgalmi irányítók a távoli tornyok számára előírt legmagasabb szintű technológiai követelményeknek is megfelelő munkakörnyezetben láthatják el feladataikat, és akár az irányítás helyszínétől jelentős távolságra lévő repülőterek forgalmát is kezelhetik majd.
A több, egymásra épülő fejlesztésből álló beruházás részeként idén a budapesti repülőtéren üzemelő multilaterációs rendszer (MLAT) korszerűsödésével tovább erősödhet a hazai légi közlekedés biztonsága.
Az MLAT a repülőtér területén mozgó légi és földi járművek azonosítását végzi, a légiforgalmi irányítók számára megjelöli az adott járművek címkeadatait a képernyőn, ezzel segítve a pozíciójuk minél pontosabb meghatározását.
A légikikötő műveleti területén zajló mozgások pontos követése kiemelt fontosságú a légi közlekedés biztonsága szempontjából. Az irányítók ezen adatok alapján mérik fel a repülőtér aktuális forgalmi helyzetképét, így garantálva a repülőgépek és egyéb földi járművek közlekedésének rendjét – hangsúlyozta a HungaroControl.
Az MLAT teljesítményét alapvetően befolyásolják a terepviszonyok, a rendszert képező adók és vevők geometriai elhelyezkedése. A multilaterációs rendszer pontossági értékei jelenleg is megfelelnek a Polgári Repülési Berendezésekkel Foglalkozó Európai Szervezet (EUROCAE) által meghatározott nemzetközi szabványnak. A mostani bővítés azonban a nemzetközi szervezet által előírtaknál is jóval pontosabb pozíciómeghatározást tesz majd lehetővé – áll a közleményben.