Koronavírus – Turisztikai ügynökség: esély van a nyári belföldi rekordforgalomra

Idén is van esély a nyári rekordforgalomra a belföldi turizmusban: hétről hétre nő az előfoglalások száma a vidéki szálláshelyeken, a nyári hónapokra már havonta csaknem egymillió vendégéjszakát lekötöttek, a legtöbbet, 1,1 milliót júliusra – nyilatkozott a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek.

Guller Zoltán a lap szombati számában megjelent interjúban kifejtette, az adatok alapján a Balaton-térség szálláshelyei a legnépszerűbbek, őket követi a Mátra-Bükk, Debrecen és térsége, illetve Budapest környéke.
Úgy fogalmazott, a Balaton a nyári hónapokban megtelt, nincs szüksége reklámra, de a fejlesztések nem maradnak el. „Támogatjuk az elektromos hajózás elterjedését, több szálloda épül, számos strand megújul, és jövő tavasszal új kompot állítunk forgalomba” – mondta a turisztikai ügynökség vezetője, majd aláhozta, a cél, hogy a Balaton és környéke „európai, környezetbarát” üdülőhellyé váljon.
Guller Zoltán kitért arra is, hogy a külföldiek elmaradása miatt Budapest helyzete még kevésbé lesz kedvező. Szerinte ezen segíthet, ha a magyar utazók a fővárosra is lehetséges úti célként tekintenek.
Megjegyezte továbbá, hogy az ügynökség nemzetközi kampányokat is indít, hogy már a határok megnyitása előtt Magyarországgal tervezzenek a külföldi utazók.
„Úton vagyunk a normális élet felé” – jelentette ki az MTÜ vezérigazgatója. Emlékeztetett, a beoltottak száma átlépte a négymilliót, ezért szombattól a védettségi igazolvánnyal újra elérhetők a szolgáltatások és országszerte nyitnak a szálláshelyek, a fürdők, az éttermek belső terei.
Magyarország a többi uniós tagállamhoz képest csaknem kétszeres sebességgel halad a koronavírus elleni oltások beadásával, így a harmadik járványhullám miatt november óta veszteglő turizmus szereplői a teraszok nyitása után megkezdhetik az újraindulást – közölte.
Guller Zoltán hangsúlyozta, „most a valódi segítséget az indulás jelenti, mert ha vendég van, minden van”.