Focidrukkerek adtak ihletet a Becsúszó szerelem című új magyar vígjátékhoz

Focidrukkerek adtak ihletet Nagy Viktor Oszkár Becsúszó szerelem című új magyar filmjéhez, amely május 27-től kerül a magyar mozikba.

A Becsúszó szerelem alkotói a film előkészítésekor alaposan beleásták magukat a focidrukkerek világába. Bár az első perctől egy könnyedebb stílusú, humoros történetben gondolkoztak, azért valós helyzetekből merítettek, kölcsönöztek hozzá ötleteket – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.
A Nagy Viktor Oszkár rendezőt és a futballfanatikus főhőst játszó Ötvös Andrást több megszállott szurkolóval is összehozta a szerencse, akik betekintést engedtek nekik a mindennapjaikba. Megmutatták nekik, ahogy a kedvenc csapatuk köré szervezik szinte az egész életüket, beleértve ebbe a családi, baráti kapcsolataikat és a munkájukat is. Ezeknek a találkozásoknak, élettörténeteknek köszönhetően az alkotók a focis szubkultúrát még inkább az emberi oldaláról tudták megközelíteni.
A Becsúszó szerelem története szerint Gyula (Ötvös András), az elkötelezett focidrukker és felesége, Mariann (Stefanovics Angéla) gyereket szeretnének. Miután kiderül, hogy a férfi meddő és az örökbefogadás lehetősége is elszáll, Mariann utolsó esélyként megállapodik egy roma lánnyal, Lüszivel (Gombó Viola Lotti), hogy hamarosan születendő gyermekét magukhoz veszik. Ezzel mindannyiuk életét fenekestül felforgatja: Gyulának ettől fogva folyamatosan trükköznie kell, hogy ne bukjon le elvakult focirajongó barátai előtt. A magánélete pedig újabb és újabb fordulatokat vesz.
Az új magyar vígjátékot május 27-től vetítik a mozik a Vertigo Média forgalmazásában.