A bőr, a haj és a köröm elváltozásait segít diagnosztizálni a Google frissen bemutatott eszköze, amely mesterséges intelligenciát alkalmaz.
A „bőrgyógyászati segédeszköz” a páciensek által feltöltött képek alapján dolgozik, még az idén el akarják indítani – hivatkozott a BBC hírportálja a technológiai óriáscég éves fejlesztői konferenciáján elhangzottakra.
A mesterséges intelligencia 288 bőrbetegséget ismer fel, de nem arra tervezték, hogy helyettesítse az orvosi diagnózist vagy a kezelést.
Az eszközt három éven át fejlesztették ki, a „betanításához” diagnosztizált esetek 65 ezer fotóból álló adatbankját, az embereket aggasztó bőrelváltozások képeinek millióit, valamint az egészséges bőr mindenféle színű és árnyalatú felvételeit vették igénybe.
A diagnózishoz a képek megtekintésén kívül a páciensnek kérdéseket is tesz fel az alkalmazás.
A bőrgyógyászati eszköz egy korábbi, szintén Google-fejlesztésű, bizonyos tumorok és a tuberkulózis tüneteit felismerő eszközön alapul. Jelenleg egyik alkalmazást sem engedélyezték még az orvosi vizsgálat alternatívájaként.
A Google elmondása szerint keresőjük évente mintegy 10 milliárd bőr-, haj- és körömprobléma utáni érdeklődést regisztrál.
Az egészségügyben nem ez a mesterséges intelligencia első alkalmazása, de nagy jelentőségű, hogy ez az eszköz nem az orvosok, hanem a nagyközönség szolgálatába állna.
A Google úgy véli, a mesterséges intelligencia jobb, mintha a felhasználó maga keresgélné a választ az orvos felkeresése helyett.