A Mátrai Erőmű a működés racionalizálásának köszönhetően 800 millió forintos pozitív működési eredménnyel zárta a 2020-as évet – közölte a társaság kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint az adózott eredményt negatívan befolyásolta a szén-dioxid kvóták növekvő beszerzési ára, illetve a tárgyi eszközök értékének egyszeri technikai korrekciója. A nyilvános cégadatok szerint a zrt. adózás utáni vesztesége 42,7 milliárd forintot tett ki, szemben az előző évi csaknem 5,9 milliárd forinttal.
A 2020 tavaszán az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. tulajdonába került Mátrai Erőműnél vagyonvesztés nem történt – hangsúlyozták. A tranzakciókor az erőmű könyveiben a saját tőke értéke 75 milliárd forint volt. A független értékelés alapján megállapított 17,44 milliárd forintos vételár ennek a töredékét tette ki.
A tulajdonos a Mátrai Erőmű átalakítását transzparensen kívánja megvalósítani, ennek megfelelően a tavalyi év zárása során a számviteli törvény előírásainak megfelelően a társaság könyveiben a saját tőke korrekciós elszámolásokat elvégezte – olvasható a közleményben.
A nyilvános beszámoló szerint a zrt. saját tőkéje mintegy 51 milliárd forintra csökkent 2020-ban.
A MVM irányítása alatt a Mátrai Erőmű 2020-ban megőrizte a munkahelyeket, szavatolta az ellátásbiztonságot, előállította az ország számára nélkülözhetetlen mennyiségű villamos energiát. Elindult a vállalat modernizációjának megvalósítása, és az ehhez szükséges források bevonása, amely biztosítja az ipari park jövőjének, fejlődésének lehetőségét is – tájékoztatott a Mátrai Erőmű.