Tizenöt milliárd forintos fejlesztési forráshoz jut a hazai ruha- és kreatív ipar – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter szerdán.
A közösségi oldalán közzétett videóban a tárcavezető elmondta, hogy az ágazat 100 ezer embernek ad munkát az ország minden táján, az itt működő, jellemzően kis- és közepes vállalkozások közül egyre több jelenik meg a világ piacain. A hazai ruha- és kreatív ipar termékeinek 80 százalékát külföldön értékesíti, ez az egyik legnagyobb exportképességű ágazat.
A kormányzat ezért úgy döntött, hogy fejlesztési forrásokkal is hozzájárul az ágazat beruházásaihoz. A Ginpo és Vekop programok 15 milliárd forintos forrásaiból 300 hazai vállalkozás fejlesztéseit tudják támogatni, ez nagyjából cégenként 5 és 150 milliós segítséget jelent – mondta Varga Mihály, hozzátéve: ebből a forrásból új eszközöket tudnak vásárolni, bővíthetik kapacitásaikat.
A gazdaság újraindítását minden olyan beruházás segíti, amely munkahelyeket, exportlehetőségeket jelent, ezért a támogatások kifizetését gyorsított eljárással megkezdték – közölte a pénzügyminiszter.