Gareth Southgate, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya és Jack Grealish, az együttes középpályása is dicsérte a magyar nemzeti csapatot, amely ellen csütörtökön a Puskás Arénában vívnak világbajnoki selejtezőt.
A tréner és a futballista az M4 Sportnak adott kedden exkluzív interjút, amelyet a szakember azzal kezdte, hogy a nyári – részben budapesti rendezésű – Európa-bajnokságon csodálatosan szerepeltek, de a végén nagyon csalódottak voltak egyrészt az olaszok elleni finálé elvesztése miatt, s azért is, mert néhány játékosát támadások érték.
A kapitány arról is beszélt, hogy Angliában sokan az Eb után már rögtön a katari vb-szereplésről kezdtek el beszélni, ő viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy még nem jutottak ki a világbajnokságra, a selejtezőből még csak három mérkőzést játszottak le. A folytatásban pedig elsőként Budapesten kell pályára lépniük, ahol arra számít, hogy nehéz dolga lesz tanítványainak.
„Láttuk a meccseken, milyen hangulat volt a Puskás Arénában, milyen nehéz dolga volt ott a portugál és a francia csapatnak. A magyarok ellen nagyon nehéz játszani, nehéz helyzetekig eljutni” – méltatta az ellenfelet a tréner, aki azt is megjegyezte, hogy nemcsak Budapesten futballozott jól a magyar válogatott, hanem Németországban is.
Az angol kapitány a rivális erényei között a gárda szellemiségét, taktikai felkészültségét, kiváló védekezését dicsérte többek között. A csapatból pedig Szoboszlai Dominikot említette, mint az együttes egyik legjobbját, aki most tért vissza hosszú sérüléséből.
„Tudjuk, hogy az önök csapatának játékosai jó csapatokban szerepelnek, mint például a Leipzig. Tisztában vagyunk vele, hogy a válogatottjuk magas szintet képvisel és a legjobbunkat kell nyújtsuk, hogy nyerni tudjunk” – mondta Gareth Southgate.
Saját csapatával kapcsolatban megemlítette, hogy többen sérülés miatt nem állhatnak rendelkezésére, Marcus Rashford, Phil Foden és – mint hétfőn kiderült – Dominic Calvert-Lewin sem bevethető. Szavai szerint a válogatott meccsek az év ezen szakaszában egyébként is problémásak abból a szempontból, hogy az angol bajnokság alig kezdődött csak el, vannak, akiknek egy mérkőzésük volt még csak a szezonban, vagy egy sem.
„A szeptember eleji mérkőzések mindig nehézséget jelentenek a játékosok fizikai állapota miatt, s ezt figyelembe kell vennünk a kezdő együttes kijelölésénél” – mondta a szakember.
Southgate hangsúlyozta, hogy Angliával korábban többször előfordult, hogy kissé lenézte ellenfeleinek egy részét, de az ő együttese nem ilyen, s a magyarokat sem becsülik le.
Várakozásairól annyit mondott, hogy a céljuk a továbbjutás, amihez megfelelő számú pont kell, s azt szeretnék megszerezni. Mindehhez hozzátette, hogy a szurkolók és a média mindig győzelmet vár, s az angol csapatban játszik valaki, az mindig nyerni akar, de a sikerért keményen meg kell dolgozniuk.
„A stílusunk alapvetően mindig ugyanaz, de a taktikai felállásban lehetnek különbségek. Mindig figyelembe kell vennünk, ki az ellenfél, mert jelen pillanatban még nem az a csapat vagyunk, amelyik minden meccsen ugyanúgy játssza a saját játékát és bárkit legyőz” – jegyezte meg, hozzátéve: addig még van néhány lépés, amit meg kell tennünk. – „Nem vagyunk arrogánsak és nem gondoljuk, hogy csak azért, mert mi vagyunk az angolok, mindig nyerni fogunk a saját játékunkkal. A mai élfutball már nem így működik válogatott és klubszinten sem.”
Jack Grealish, aki a kontinensbajnokság londoni döntőjében csereként a hosszabbításban lépett pályára, jó érzésekkel gondol vissza az Eb-re.
„Nagyszerű emlékeket őrzök erről a nyárról, olyanokat, amelyeket sosem felejtek el. Minden percét élveztem, leszámítva a döntő utolsó pillanatait” – fejtette ki a Manchester City középpályása. – „Rendkívül lehangolta a csapatot, és engem személy szerint is, hogy nem tudtuk megnyerni a finálét, kifejezetten rossz érzés volt tizenegyesekkel elbukni. Ugyanakkor csapatként tudunk tanulni belőle, még akkor is, ha nyilván most még fáj.”
A háromoroszlánosokat tapasztalt gárdának nevezte, amelynek minden rendelkezésére áll a jó szerepléshez, sok munkát fektettek a felkészülésbe, és reméli, hogy ennek eredménye látható lesz a pályán is.
„Ez most az utazásunk kezdete, most minden a Katarba vezető útról szól. Megvan a tökéletes keretünk ahhoz, hogy ott legyünk és sikereket érjünk el” – fogalmazott.
Kiemelte: a magyar válogatott az Európa-bajnokságon kemény csoportban ért el remek teljesítményt, mindent beleadott a találkozóin, amelyeknek végkimenetelét balszerencsésnek ítélte meg. Leszögezte ugyanakkor: a magyar szurkolók büszkék lehetnek nemzeti csapatukra.
Hozzáfűzte, a Puskás Aréna légköre sem fogja megkönnyíteni a csütörtöki vb-selejtezőt számukra, és izgatottan várja az összecsapást a vélhetően teltházas stadionban, amelyben nem lépett még pályára.
A csoportban három kör után hét ponttal a második helyen álló magyar és a százszázalékos angol válogatott mérkőzése csütörtökön 20.45-kor kezdődik a Puskás Arénában.