A turizmust nevezte a magyar gazdaság húzóágazatának a Kisfaludy 2030 Turisztikai Nonprofit Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója kedden Debrecenben, a belvárosban épülő négycsillagos szálloda bokrétaavatóján.

Horváth Péter emlékeztetett rá, hogy 2019-ben a turizmus adta a GDP 14 százalékát, ezt az arányt jövőre ismét szeretnék elérni.
A négycsillagos, 155 szobás üzleti szálloda 8,2 milliárd forint értékű beruházását több mint 3,4 milliárd forinttal támogatta a magyar kormány a Kisfaludy-programon keresztül – hangzott el a rendezvényen, amit abból az alkalomból tartottak, hogy a kivitelezők elérték a szállodaépület legmagasabb pontját.
A Kisfaludy program forrásaiból Debrecenben 147 projekt 19,2 milliárd forint, Hajdú-Biharban 1150 projekt mintegy 37 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott – sorolta a vezérigazgató, megemlítve, hogy a megyeszékhelyen 186 felújított szoba mellett 427 új szállodai szobát hoznak létre.
Szűcs Gyula, az építtető Bajcsy-Invest Kft.-t tulajdonló Szinorg Universal Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a belvárosi hotel felépítésével Debrecenben megjelenik az első nemzetközi szállodaipari brand, a Mercure szállodalánc.
Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere arról beszélt, hogy a város „erős turisztikai ősz előtt áll”. Szavai szerint ezen a hétvégén is teltház lesz az összes szállodában, a nyáron 11 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma tavalyhoz képest, az őszi előfoglalások ennél is nagyobb arányt mutatnak. Ugyanakkor jelenleg mintegy ezer szoba hiányzik Debrecenben, amit valamelyest enyhítenek a most épülő szállodák – fűzte hozzá.
Kósa Lajos, a térség fideszes országgyűlési képviselője az Aranybika-tömbrehabilitáció első lépésének nevezte a Mercure szálló beruházását, amit az Aranybika szálló felújítása követ a Mathias Corvinus Collegium beruházásában. Lesz föld alatti parkoló a területen, és megújul a zsidó negyed is. Az elkövetkező 4-5 évben ez lesz Debrecen egyik legnagyobb tömbrehabilitációja – tette hozzá Debrecen korábbi polgármestere.
A 3300 négyzetméter alapterületű leendő Mercure szálloda négy lakószintjén 155 szobát alakítanak ki 310 férőhellyel, emellett a létesítményben helyet kap egy közel 120 férőhelyes étterem, bár és lounge, illetve egy nyitott éttermi terasz. Emellett megépül egy 120 férőhelyes konferenciaterem és egy mélygarázs.
A Mercure közepes kategóriájú, 1973-ban Franciaországban létrehozott szállodamárka, amelyet az Accor 1975-ben vásárolt meg. A Mercure 63 országban 810 szállodát kezel.
A debreceni üzleti célú szálloda a tervek szerint a jövő nyárra készül el.