A pálinka világszínvonalú minőséget képvisel külsőségeiben és belső értékeiben is, így az évtizedek alatt méltó vetélytársa lett a legnemesebb szeszesitaloknak – mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Gong Pálinkaháznál tett látogatáson, Deszken a tárca MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint.

Azt írták: Erdős Norbert emlékeztetett, hogy a koronavírus-járvány az élelmiszeripari szereplőket, így a hazai kereskedelmi pálinkafőzdéket sem kímélte.
Az elmúlt 15 évben a pálinka és a törkölypálinka előállításának technológiai háttere, ismertsége, fogyasztói képe, megbecsültsége folyamatosan nőtt – tette hozzá arra is kitérve, hogy bővültek a pálinkafőzési kapacitások, az ágazat szakembereinek ismeretei, és a pálinkának mára helye van a magasabb igényű gasztronómiában is.
Erdős Norbert kiemelte, hogy „a pálinkaevolúcióhoz a tárca is igyekszik minden segítséget megadni”, majd ennek egyik példájaként említette a nyolcadik alkalommal megrendezett Nemzeti Pálinkakiválóság Programot, amelynek keretében idén a Gyulai Pálinka Manufaktúra vehette át az Agrárminisztérium pálinkája címet.
Erdős Norbert beszámolt arról is, hogy idén a Vidékfejlesztési program keretében két élelmiszeripari – akár pálinkaüzemhez kapcsolódó – beruházásokat támogató felhívás jelent meg. Kiemelte, hogy a jelenleg is pályázható Élelmiszeripari üzemek komplex fejlesztése című, 200 milliárd forint keretösszegű kiírás az eddigi, hasonló célú felhívásokhoz képest egyszerűbb feltételek mellett kínál támogatási lehetőséget akár 5 milliárd forint összegig.
A felhívás keretében technológiai korszerűsítésre, új épületek, építmények kialakítására, bővítésére, meglévő létesítmények, technológiák energiahatékonyságot növelő korszerűsítésére, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására, illetve áruszállításra használható szállítójárművek beszerzésére van lehetőség – részletezte a közlemény.
Az AM felhívta a figyelmet arra, hogy támogatási kérelem benyújtására a Magyarországon székhellyel rendelkező, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező vállalkozások jogosultak. A támogatási kérelmek benyújtására a tervek szerint október 27-től két hétig lesz még lehetőség.