Emmanuel Macron francia államfő pénteken megerősítette, hogy „teljesen vállalja” a három nappal ezelőtti vitatott kijelentését azokról, akik nem vették fel a koronavírus elleni oltást. Marine Le Pen, a Nemzeti Tömörülés államfőjelöltje „pirománnak” nevezte a köztársasági elnököt, míg Éric Zemmour jobboldali publicista elnökjelölt szerint a helyzet „nevetséges, gyerekes és cinikus”.

„Érzelmeket válthat ki a kifejezés formája, amely közvetlennek tűnhet, de teljesen vállalom” – mondta a köztársasági elnök az Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott párizsi sajtótájékoztatóján, amelyet abból az alkalomból rendeztek, hogy Franciaország január elején fél évre átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét.
„Felkavar a helyzet, amelybe kerültünk, az ország igazi törésvonala ott van, ahol egyesek a szabadságukból, amely ez esetben felelőtlenség, szlogent gyártanak” – fogalmazott Emmanuel Macron. „Nem egyszerűen veszélyeztetik mások életét, hanem mások szabadságát is leszűkítik, és ezt nem tudom elfogadni” – tette hozzá.
„Kifejezetten bosszantani szeretném az oltatlanokat. Folytatjuk is, a végsőkig. Ez a stratégia” – jelentette ki még kedden a köztársasági elnök a Le Parisien című napilapnak adott interjúban az oltási igazolásról szóló törvénytervezet parlamenti vitája kapcsán. „Nem zárom őket börtönbe, nem kötelezem őket erővel az oltásra. Tehát meg kell nekik mondani: január 15-től nem mehetnek többet étterembe, nem fognak tudni beülni egy kávéra, nem mehetnek többet színházba, moziba” – fogalmazott.
Az államfő pénteken megerősítette, hogy kormány a koronavírus elleni stratégiáját az oltásra építi. Emmanuel Macron szerint „ez  teljesen európai folyamat, amely azok számára szigorít, akik nem kaptak oltást”.
„Mindezt határozottan és erősen kijelentem. Meg kell tennünk mindazon honfitársunkért, akik mindent megtesznek, hogy beoltassák magukat, és akik mások felelőtlensége, időnként választása miatt, mégis megfertőződnek” – hangsúlyozta Macron. „És meg kell tennünk azon honfitársainkért is, akiket időnként magukkal ragadnak a népbutító és félelemkeltő szövegek, és nem védik meg magukat, miközben a tudomány, a kutatás, az európai technológiai fejlődés ezt már lehetővé teszi” – tette hozzá.
„Muszáj volt kicsit meghúznom a vészharangot, ezt tettem ezen a héten annak érdekében, hogy még gyorsabban tudjunk előrelépni” – mondta a francia elnök. A védettségi igazolást a tervek szerint január 15-én felváltó oltási igazolással a kormány célja, hogy a koronavírus gyorsan terjedő omikron variánsa miatt nyomást gyakoroljon arra a csaknem 5 millió emberre – az oltásra jogosultak 9 százalékára -, aki még nem kérte a koronavírus elleni vakcinát.
Marine Le Pen – aki nem támogatja az oltási igazolás bevezetését – pirománnak nevezte Macront, amiért „a nagyon erőszakos” kijelentését megismételte.
„Amikor válsághelyzet van, bármilyen válságról is legyen szó, az ország egységét kell keresni. Az ország egységesének megteremtésével oldhatók meg a válságok, és nem a megosztással” – mondta a Nemzeti Tömörülés elnökjelöltje, aki szerint Emmanuel Macron „kampányol” a járványhelyzettel.
Hasonló véleményt fogalmazott meg Eric Zemmour, aki szerint a helyzet „nevetséges, gyerekes és cinikus. Szerinte Emmanuel Macron „el akarja lopni a választást a franciáktól” azzal, hogy csak a járványról beszél.