A baloldal csak hazudni képes – közölte a Fidesz vasárnap az MTI-vel arra reagálva, hogy az MSZP kizárta soraiból Bangóné Borbély Ildikót, miután megállapította, hogy az országgyűlési képviselő a közvéleményt és pártját is megtévesztette iskolai végzettségével kapcsolatban.

A kormánypárt a közleményében hangsúlyozta, nem ez az első eset, hogy egy baloldali politikusról kiderül, hazudott a képzettségét illetően.
„Hajnal Miklós azt állította, hogy közgazdász, miközben nincs is diplomája. Karácsony Gergely pedig azzal tévesztette meg az embereket, hogy van angol nyelvvizsgája” – írták, rámutatva arra, „most Bangóné Borbély Ildikó bukott le, kitudódott, ő is hazudott a diplomájáról”.
A baloldal már csak ilyen, nem lehet elhinni nekik semmit sem – húzta alá a Fidesz.