Egy közösségen belül a gazdasági élet szereplői közti kapcsolatok szorosabbra fűzése ezeknek a közösségeknek az identitását is erősíti – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára a felvidéki Komáromszentpéteren, ahol a Felvidéki Mentorprogram záróeseményén mondott köszöntőt csütörtökön.

A Felvidéken a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Design Terminal és a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége együttműködésével megvalósult mentorprogram kiemelt feladata az volt, hogy tapasztalt nagyvállalkozók mentorrá képzése révén vállalkozókat segítő szakmai környezetet alakítson ki ebben a külhoni magyar régióban is, illetve, hogy fejlessze és bővítse a programban részt vevő vállalkozók kapcsolati és tapasztalati tőkéjét.     Az államtitkár a köszöntőjében rámutatott: céljuk a programmal az, hogy a gazdasági élet szereplői között olyan szoros kapcsolat jöjjön létre, amely túlmutat az üzleti kapcsolaton, olyan, hogy az adott régión belül élő magyar vállalkozók számoljanak egymással és támogassák egymást.     “Ez nemzetpolitikai célokat is szolgál, úgy, hogy a vállalkozóknak és a közösségeknek az identitását is megerősíti” – világított rá Potápi Árpád János. Hozzáfűzte: bíznak benne, hogy a programban résztvevő vállalkozók közti együttműködések tartóssá válnak, és újabb együttműködések épülnek majd rájuk. Megjegyezte: az idén a nemzetpolitikai államtitkárság tematikus évei közül a Cselekvő nemzet éve indult el, s mivel a cselekvés leginkább a vállalkozókat jellemzi, ezt a szemléletet akarják bevonni a nemzetpolitikába is. Az államtitkár az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a mentorprogramot, a visszajelzések alapján – a többi külhoni magyar régióhoz hasonlóan -, a Felvidéken is folytatni akarják.     Forró Krisztián, az egységes felvidéki magyar párt, a Szövetség elnöke, aki ugyancsak részt vett a mentorprogram záróeseményén, azt mondta: tudvalévő, hogy a kis- és középvállalkozók adják a gazdaság motorját és stabilitását, ezért kell, hogy a felvidéki magyar közösségben is erősödjék ez a réteg, különösen jelenleg, amikor a járványügyi helyzet miatt rendkívül nehéz helyzetbe került. Hozzáfűzte: a nemzetpolitikai államtitkárság által támogatott mentorprogram fontos, mert erősíti a kis- és középvállalkozókat, ugyanakkor az adott példa alapján a programot helyi szinten tovább kell fejleszteni.     A Vajdaság, Erdély és Horvátország után Felvidéken is megvalósult nagyvállalkozói mentorprogram 2021 októberében indult, 28 tapasztalt vállalkozó vett benne részt mentorként, illetve 42 kis- és középvállalkozás mentoráltként.