Amikor az elmúlt években Magyarországon számtalan válsághelyzetben találtuk magunkat, újra és újra azt láttunk, hogy a válság mellett az ellenzékkel is szemben találjuk magunkat – hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Szombathelyen.

Gulyás Gergely kijelentette: a magyar baloldal alapvető nemzeti érdekeket sem képes felismerni, vagy ha meggyőződése szerint az hasznos számára, bármikor képes figyelmen kívül hagyni azokat.
Nálunk nincs olyan nemzeti válsághelyzet, legyen az háborús fenyegetés, koronavírus-járvány, vörösiszap-katasztrófa, ahol arra lehet számítani, hogy az ellenzék bármilyen támogatást megad a kormánynak, vagy csak a konkrét ügyet nézve a nemzeti érdekek mentén megpróbál valamilyen közös álláspontot kialakítani és képviselni – fogalmazott.
„Lehet, hogy vannak olyan nyugat-európai körök, ahol lehet néhány elismerő tockost, vagy simogatást kapni azért, ha valaki arról beszél, hogy be kellene nekünk is avatkozni a háborúba a jó oldalon, de ha valakinek minimális felelőségérzete van, az pontosan tudja, hogy a katonai részvétel egy háborúban, az az ország egészének részvételét jelenti” – mondta.
Hozzátette: amikor Márki-Zay Péter katonákat akar küldeni Ukrajnába, az azt jelenti, hogy „hadviselő fél” lesz Magyarország is.
Gulyás Gergely kijelentette: ha Kárpátalját és az ott élőket meg akarjuk óvni, Magyarország nem vehet részt a háborúban és nem szállíthat a térségbe fegyvert.
A szomszédban zajló háború is felhívja a figyelmet arra, hogy a 2022-es országgyűlési választásnak milyen nagy tétje van – mondta.
„Ha ugyanis a jelenlegi ellenzék lenne kormányon, azok a nyilatkozatok amiket tettek, hivatalos magyar álláspontnak lennének tekinthetők, és azoknak megfelelő reakciókra is számíthatnánk” – fogalmazott.
Hende Csaba, a Vas megyei 1-es választókerület fideszes képviselője azt hangsúlyozta: Magyarországnak továbbra is távol kell maradnia az Ukrajnában zajló háborútól, és minden segítséget meg kell adnia a menekülteknek.
Kifejtette: a NATO soha semmilyen utasítást nem ad, nem adhat Magyarországnak arra, hogy bármilyen katonai műveletben, aktívan, cselekvően részt vegyen.
A volt honvédelmi miniszter rámutatott: a Magyarország védelmét is ellátó katonai szervezetben a döntések konszenzussal születnek, a tagállamok önkéntes vállalásai alapján.