Aleksandar Vucic hivatalban lévő köztársasági elnök nyerte meg a vasárnapi szerbiai elnökválasztást már az első fordulóban, és a Szerb Haladó Párt kapta a legtöbb szavazatot az előrehozott parlamenti választáson, illetve a belgrádi önkormányzati választáson – derült ki az illetékes választási bizottságok hétfői előzetes eredményeiből, amelyeket már mérvadó mértékű feldolgozottság mellett közöltek.

Az országos választási bizottság 95,56 százalékos feldolgozottság alapján a honlapján közölte, hogy az előrehozott parlamenti választáson, illetve az elnökválasztáson a részvételi arány 58,62 százalékos volt.
A választást a voksok 42,91 százalékának a megszerzésével a Szerb Haladó Párt (SNS) nyerte meg. Ez 119 mandátumra lesz elegendő a 250 tagú parlamentben. Két évvel ezelőtt az SNS 188 mandátumot szerzett.
A második helyen az ellenzéki Együtt Szerbia Győzelméért nevű lista végzett a szavazatok 13,6 százalékával, amely 38 mandátumot ér. A harmadik pedig az eddigi kisebbik kormánykoalíciós partner, a Szerbiai Szocialista Párt (SPS) lett 11,51 százalékkal és 32 mandátummal.
A választási bizottság előzetes eredményei alapján az országgyűlésbe bekerült még a Remény koalíció (15 mandátum), a Muszáj koalíció (12 mandátum), valamint a Fogadalomtevők Szerb Pártja és a Dveri Mozgalom (10-10 mandátum). A szerb pártok mellett a várakozások szerint öt kisebbségi párt is bekerült a parlamentbe. Az albán kisebbségnek egy, a horvát kisebbségnek kettő, a bosnyák kisebbség egyik pártjának kettő, a másiknak pedig három képviselője kerülhet be a törvényhozásba. A Vajdasági Magyar Szövetségnek várhatóan hat politikusa ülhet be a parlamenti patkóba. A legnagyobb délvidéki magyar párt két évvel ezelőtt kilenc mandátumot szerzett.
Az elnökválasztást már az első fordulóban Aleksandar Vucic nyerte meg a voksok 58,55 százalékának a megszerzésével – derült ki a választási bizottság adataiból, amelyeket 95,92 százalékos feldolgozottság mellett közöltek.
A választás éjszakáján, miután bejelentette győzelmét, Aleksandar Vucic rámutatott: a megszerzett voksok alapján a Szerb Haladó Pártnak és a Vajdasági Magyar Szövetségnek együtt elegendő mandátuma van ahhoz, hogy kormányt alakítson, és többsége legyen a parlamentben. Várhatóan tehát az SNS és a VMSZ továbbra is együtt kormányoz, de a kormánykoalíciónak 2012 óta a Szerbiai Szocialista Párt is a tagja, nem valószínű, hogy ezúttal ne kerülne be a kormányba az Ivica Dacic vezette párt.
A belgrádi városi választási bizottság 60 százalékos feldolgozottság mellett az közölte, hogy a fővárosban is a Szerb Haladó Párt győzött a voksok több mint 38 százalékának a megszerzésével. Az SNS mellett pedig további hat párt, illetve koalíció jutott be a városvezetésbe.
Az országos választási bizottság hétfő este nyolc órakor tart sajtótájékoztatót az előzetes eredményekről. A végleges eredményeket pedig az urnazárást követően 96 órával közlik, amennyiben sehol sem kell megismételni a voksolást, ami azt jelenti, hogy a leghamarabb csütörtök este derülnek ki a hivatalos és végleges eredmények.