A magyar jégkorong-válogatott nagy csatában 2-1-re legyőzte a litván csapatot szerdán a ljubljanai divízió I/A világbajnokságon, így két játéknap után százszázalékos.

Sebők Balázs már az 51. másodpercben megadta az alaphangot, majd Hári János büntetőből volt eredményes. Hamar jött a szépítés, és a litvánoknak a hajrában volt esélyük az egyenlítésre is, de minden támadást sikerült hatástalanítani.
A 62. születésnapját ünneplő Sean Simpson szövetségi kapitány csapata pénteken a torna favoritjával, a házigazda szlovén válogatottal találkozik, és a világelitbe jutás akár már akkor eldőlhet.

Eredmény:
Magyarország-Litvánia 2-1 (1-0, 1-1, 0-0)
—————————————–
gól: Sebők (1.), Hári (24.), illetve Alisauskas (28.)

A magyarok az eddigi 12 egymás elleni tétmérkőzésen mindig legyőzték a litvánokat, de óvatosságra intette, hogy a divízió I/B-ből felsorolt rivális kedden remekül tartotta magát a szlovénokkal szemben, és „csak” 4-2-re kapott ki.
Simpson alakulata ugyanakkor a nyitányon jól játszva 5-1-re verte a dél-koreai csapatot, ezzel komoly lépést tett a feljutás felé.
A kapuban ismét Rajna Miklós kezdett, és már az első sorcseréig több védeni valója volt. Az ellenfél hálóőre, Mantas Armalis – aki a svéd élvonalban szerepel – az 51. másodpercben volt kénytelen maga mögé nyúlni, miután a védőharmadban eladott korongot Sebők Balázs vágta a hálójába. A közel 800 jókedvű magyar szurkoló hangulata így tovább javult. Mindkét oldalon sok volt a komoly helyzet, de a kapusok remekeltek, a magyarok ekkor emberelőnyben sem tudtak betalálni.
A szünet előtt Sofron Istvánt állították ki kettő plusz kettő percre, ez áthúzódott a második harmadra, amikor is Hári János ugrott ki, de lövését Armalis botoskesztyűvel védte. A 24. percben Sofron lövése a felső lécet érintette, videózás után derült ki egyértelműen, hogy a pakk nem ment be, viszont Hári büntetőt lőhetett, amelyet higgadtan értékesített. Négy a négy mezőnyjátékos elleni játékban szépítettek a litvánok, a támadóharmadban elhozott buli után Nerijus Alisauskas bombázott a hálóba. Túlélte a kritikus szakaszt a magyar válogatott, és az újabb szünetig már inkább a litván zónában zajlott a játék, különösen, amikor az első vagy a második számú csatársor volt a jégen. Az előző napon mesterhármast ütő Erdély Csanád szólót hagyott ki.
A záró játékrész magyar emberelőnnyel indult, és ahogy kiegészült a litván együttes, fokozta a tempót. Garát Zsombort kiküldték, ezt a két percet sikerült hősiesen kivédekezni. Később a magyarok megint emberelőnybe kerültek, ráadásul több mint egy percig kettős fórba, de nem jött újabb gól. Azonos létszámban erősen nyomtak a litvánok, csak néha sikerült kijönni a szorításból. Kulmala Rasmust a hajrában kiállították, mert ellenfele kezéből kiütötte a botot.
Izgalmasan alakultak a záró percek, a litván kapus helyett is mezőnyjátékos jött be, és Jaunius Jasinevicius lövésnél a kapuvas mentett Rajna helyett, így maradt a 2-1.
Ezzel a sikerrel a magyarok kedvező helyzetből várják a folytatást, így pénteken akár már a feljutás is eldőlhet a szlovénok ellen.
A torna első két helyezettje a 2023-as elit vb-n szerepel, míg az utolsó kiesik a divízió I/B-be.
Később:
Szlovénia-Románia 19.00