Megerősítettük elkötelezettségünket a visegrádi négyek együttműködése iránt – mondta  Novák Katalin köztársasági elnök kedden Milos Zeman cseh köztársasági elnökkel tartott közös sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre Prágában.

Elmondta: mind a négy ország számára kiemelt fontosságú, hogy a visegrádi együttműködés továbbra is olyan szoros legyen, mint eddig volt. Ebben államfői szinten is érdekeltek, megerősítették elkötelezettségüket a visegrádi négyek együttműködése iránt.
A kétnapos prágai látogatáson részt vevő köztársasági elnök a Zeman elnökkel folytatott találkozó témái között említette a két ország  gazdasági együttműködését, az ukrajnai háborút és a családpolitikát.
Novák Katalin kiemelte: a két országot hosszú barátság köti össze, s nemcsak kötelességünk, hanem jó érzés is ápolni ezt a barátságot és a legmagasabb szinten megjeleníteni. Emlékeztetett, hogy ez az első hivatalos államfői látogatása, a találkozót a két ország közötti régi szoros kapcsolat miatt is fontosnak nevezte.
Elmondta: a megbeszélés egyik témája volt az Ukrajnában dúló háború. Mindketten egyetértettek abban, hogy elítélik a putyini agressziót, s mindent megtesznek annak érdekében, hogy mind a cseh, mind a magyar emberek megadjanak minden támogatást az Ukrajnából menekülőknek.
A magyar köztársasági elnök megköszönte Csehország menekülteknek nyújtott segítségét. Hozzátette: Magyarország eddig mintegy 750 ezer Ukrajnából menekülni kényszerülő embernek nyújtott segítséget, minden idők legnagyobb humanitárius akcióját végrehajtva.
Kiemelte: amikor az ukrajnai háborúra gondolunk, a békét tartjuk szem előtt, mindent meg fogunk tenni, hogy a lehető legkorábban béke legyen Európában.
Kitért arra is, hogy a közös európai döntésekben konstruktívan vettünk részt, örömteli, hogy a hatodik szankciós csomag kapcsán sikerült olyan megállapodásra jutni, amelyet Magyarország is tudott támogatni, az európai uniós országok között kompromisszum alakult ki, józan döntés született.
Kiemelte: mindannyiunk számára feladat, hogy az energiafüggetlenségünket növeljük,  a mostani háborús helyzet is rámutat arra, hogy az orosz gáztól, olajtól való jelentős függőség kiszolgáltatottságot jelent, amin változtatni kell.
Beszélt arról is, hogy mi Közép-Európában nem készen kaptuk a demokráciát, megküzdöttünk érte, s a tagságot sem készen kaptuk, Magyarország 10 évet, Csehország 8 évet várt tagjeköltként, hogy csatlakozzon az európai uniós országok sorába. Tudjuk, hogy egyenrangú félként ülünk a tárgyalóasztalnál, s tudjuk, hogy nincsenek sablon megoldások. Történelmünk során megtanultuk, hogy figyelnünk kell egymás adottságaira és helyzetére, s ennek fényében kell meghoznunk döntéseinket.
A magyar köztársasági elnök Csehországnak sok sikert kívánt  a soron következő Európai uniós elnökséghez.
Kérdésre válaszolva elmondta: a demográfiai kihívás a legfontosabb Európa számára, Csehország ezen a téren jól teljesített, a gyermekvállalási kedv Csehországban nagyobb volt Magyarországnál az elmúlt évtizedben. Ugyanakkor azt is kiemelte, hogy Magyarországon volt a legnagyobb növekedés ezen a téren az Európai Unióban. Demográfiai értelemben Magyarország példaértékűen teljesített az elmúlt 10 évben, a GDP 6,2 százalékát fordítja  a kormány családtámogatásra, ebben élenjárók vagyunk Európában.
Arról is szólt, hogy mind a négy ország számára kiemelt fontosságú, hogy a visegrádi együttműködés továbbra is olyan szoros legyen, mint eddig volt. Ebben államfői szinten is érdekeltek, megerősítették elkötelezettségüket a visegrádi négyek együttműködése iránt. A V4 együttműködés folytatódik, mivel sok  ponton egy irányba mutatnak az érdekek, megértőbbek vagyunk a különböző álláspontok iránt, meg tudjuk találni azokat az együttműködési pontokat, amelyeket közösen képviselünk az Európai Unióban.
A hatodik szankciós csomagról elmondta: a tárgyaláskor Magyarország álláspontja az volt, hogy olyan szankciónak van értelme, amely nagyobb fájdalmat okoz az agresszornak, mint az EU tagállamainak, az európai embereknek. Ha ellehetetleníti a mindennapi életetet, az nem jó szankció. A különböző adottságokra tekintettel kell lenni, egy tengeri kijárattal nem rendelkező, orosz energiahordozóktól jelentős mértékben függő országnak más a mozgástere, mint egy  tengeri kijárattal rendelkező, az orosz gáznak és kőolajnak kevésbé kitett országnak. Ebben a tekintetben Magyarország és Csehország hasonló helyzetben van. A kompromisszum megszületése után többen elismerték a magyar érvek létjogosultságát. Európában így jó döntés született a 6. szankciós csomagnál, amelynek a magyar, a cseh és általában az európai emberek is haszonélvezői.
Kétnapos prágai látogatásán Novák Katalin a Motol temetőben megkoszorúzza gróf Esterházy János emléktábláját, ellátogat a Magyar Kulturális Intézetbe, majd Petr Fiala miniszterelnökkel találkozik.