Nem engedték be Lil Wayne amerikai rappert Nagy-Britanniába, ahol a Strawberreis and Creem fesztiválon lépett volna fel – írta a BBC hírportálja a szervezőkre hivatkozva.

Az Egyesült Királyság határőrizeti hatósága állítólag büntetett előélete miatt utasította el a 39 éves zenész vízumkérelmét. A brit belügyminisztérium azt mondta, akit egy év vagy annál hosszabb szabadságvesztésre ítéltek, annak elutasítják a vízumkérelmét.
A fesztivál szervezői a honlapjukon közzétett közleményben jelentették be, hogy rajtuk kívül álló okok miatt nagyon sajnálják, de Lil Wayne nem tud fellépni a fesztiválon.
2010-ben a rapper – akinek polgári neve Dwayne Carter – egyéves börtönbüntetést kapott, miután fegyverbirtoklás ügyében bűnösnek vallotta magát. A vád azzal kapcsolatos, hogy 2007-ben letartóztatták, mert fegyvert találtak a turnébuszában.
2009 decemberében Miamiban fegyverre és töltényekre bukkantak nála egy magánrepülőgép átkutatásakor, akár tízéves börtönbüntetésre is ítélhették volna. Utolsó munkanapján Donald Trump amerikai elnök azonban kegyelmet adott neki.
A cambridge-i Childerley Orchardban 2014 óta tartják évente a háromnapos fesztivált.