A Zwack Unicum Nyrt. üzleti évének első negyedévében, 2022. április 1. és június 30. között 9,9 milliárd forint bruttó árbevételt ért el, 56 százalékkal többet, mint az előző üzleti év hasonló időszakában, nettó értékesítése 5,596 milliárd forintot tett ki, ami 56,1 százalékkal magasabb a bázis időszakinál – közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A társaság adózott eredménye 1,254 milliárd forint volt ezen időszak alatt a bázisidőszak 683 millió forintjával szemben.
A cég az üzleti év második felében jelentős fogyasztás visszaeséssel számol az előrehozott vásárlások és az inflációs környezet hatására, ugyanakkor a 2021/22-es üzleti éves jelentésben közzétett 2,2 milliárd forint profitcélt továbbra is elérhetőnek tartja.
A Zwack negyedéves jelentése szerint az április-júniusi bolti kiskereskedelemre vonatkozó piackutatási adatok alapján a magyar adózott égetett szeszesital piac 1,3 százalékkal csökkent, míg értékben 6,5 százalékkal nőtt. Ugyanezen időszakban a Zwack kiskereskedelmi értékesítése értékben 27,3 százalékkal emelkedett, a belföldi piacai értékesítése 56,1 százalékkal nőtt.
A cég export árbevétele a negyedévben 566 millió forint volt, amely 29,3 százalékos emelkedés a bázis időszakhoz viszonyítva.
A társaság célja megtartani piacvezető szerepét belföldön az égetett szeszesital piacon, és erősíteni az exportpiacot.
A Zwack Unicum részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén a prémium kategóriában kereskednek, az elmúlt egy évben a papír 16 200 forint minimumot, és 19 150 forint maximumot ért el.