Egy három évtizedes sikertörténet példája a magyar-oszták határ mellett található Vaskeresztes és környéke, ahol a vasfüggöny okozta elzártság, zsákfalvak helyett ma már rendezett, takaros települések találhatók, melyek nem különböznek a határ túloldalán elterülő osztrák községektől – hangoztatta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Vaskeresztesen, a hagyományőrző szüreti rendezvény megnyitóján.

Gulyás Gergely kijelentette: a természeti környezet, a szőlő és a bor Isten adta adottság, amellyel a helyiek jól gazdálkodnak és ápolják a hagyományokat is.
Hozzátette: a térségben élők már megéltek nehéz éveket, és most ismét nehéz idők jönnek, melyeken azonban összefogással, egymás segítésével túl tudunk lenni.
Vaskeresztesen magyar és németajkú a lakosság, több szomszédos településen pedig a horvát nemzetiséghez tartozók élnek.
Vaskeresztes nevezetessége jellegzetes vörösbora, az utóbbi évtizedekben pedig a horgászturizmus egyik célpontjává is vált a Pinka patakba visszatelepített pisztrángok miatt.