Szabó Attila hegedűművész, a Szabó Quartett alapítója, a klagenfurti Opera volt koncertmestere 50 év nemzetközi karrier után szülővárosában ad ingyenes jubileumi koncertet vasárnap a Keresztelő Szent János Templomban, Pestújhelyen.
A koncerten a hegedűművész mellett fellép kvartettje, a Szabó Quartett és Megyesi Schwartz Lúcia mezzoszoprán operaénekes – közölte az esemény kommunikációjával foglalkozó cég hétfőn az MTI-vel.
Az esten egyebek mellett Beethoven, Verdi és Sarasate művei szólalnak meg. Szabó Attila 60 éve van a pályán, a szóló-, a Szabó Quartett- és a kamarazenei repertoárjával több mint 333 művet játszott 80 közreműködő művésszel 700-nál is több koncerten. A művész 16 országban zenél és mindmáig 5 egyetemen oktatja a jövő hegedűművészeit, 14 ősbemutatóban vett részt, eddigi pályáján 77 zeneszerzővel működött együtt.
Szabó Attila 1941-ben Pestújhelyen született. Hegedűtanulmányait a budapesti konzervatóriumban Lányi Margitnál végezte, zeneszerzés-tanulmányokat Szelényi Istvánnál folytatott. Hegedű- és szolfézstanári diplomáját 1962-ben a Bartók Béla Zeneművészeti Főiskolán szerezte, 1960-ban az Országos Zenei Versenyen hegedűduóval és vonósnégyessel is első helyezést ért el. A Ferencsik János vezette Állami Hangversenyzenekarnak 1969-ben lett tagja. Tudását a salzburgi Mozarteumban a világhírű hegedűsnél, kamaraművésznél és dirigensnél, Végh Sándornál tökéletesítette.
Pályáját a rijekai operaház zenekarában folytatta, amelyet a húsz éven keresztül betöltött klagenfurti első koncertmesteri pozíció követett. Harminc évig a viktringi zenegimnáziumnam is tanított. Az elmúlt 20 évben rendszeresen tartott mesterkurzusokat Kínában és Japánban; öt nagy kínai zeneművészeti egyetem hegedű- és kamarazene vendégprofesszora lett.
Feleségével, Basinszky Margit hegedűművésszel 1979-ben megalakították a Szabó Quartettet, amely mára meghatározó résztvevője az osztrák zenei életnek. Az együttes repertoárjában a klasszikus és romantikus művek mellett kortárs zeneszerzők is szerepelnek, több művet nekik dedikáltak.
Az aranyjubileum alkalmából indult el a szaboquartett.com weboldal, amely Szabó Attila munkásságát, életművét teszi elérhetővé.