Fontos, hogy az európai partnerek lássák, Magyarország nagyon konstruktív szellemben tárgyalt végig a nyári szünetben az Európai Bizottsággal a közösen kidolgozott javaslatok érdekében, amelyek célja, hogy Magyarországon az uniós sztenderdek szerint is hatékonyan működjön a közbeszerzések átláthatósága, valamint az összeférhetetlenség, illetve a korrupció elleni küzdelem – mondta az MTI-nek csütörtökön Párizsban Varga Judit igazságügyi miniszter, miután megbeszélést folyatott Emmanuel Macron államfő Európa-ügyi tanácsadójával és Laurence Boone Európáért felelős államtitkárral.

A tárcavezető kiemelte: fontos, hogy az európai partnerek megértsék közelebbről is a magyar álláspontot a jogállamisági eljárásokról, valamint az Oroszország elleni energiaszankciók és a háború kérdésében.
Emlékeztetett arra, hogy Magyarország több intézkedést is javasolt augusztus végén válaszlevelében, és a brüsszeli tárgyalások során egyetértett tárgyalópartnereivel abban, hogy az uniós pénzek hatékony, átlátható és szabályos elköltése ugyanannyira az Unió, mint a magyar adófizetők érdeke is, „egy olyan közös érdek, amiért nagyon sok garanciát tudott a magyar kormány vállalni”.
„Mindent megadtunk, amit az EU kért, ezért várjuk a pozitív elbírálását” – tette hozzá.
A tárcavezető szerint konstruktív, pozitív, megoldásorientált hangnemben zajlott Brüsszelben a tárgyalássorozat, amelyen „konkrét kérdésekre és javaslatokra lehetett reagálni, s nem általános elégedetlenséget fogalmaztak meg, ahogy a korábbi vitákban lehetett hallani”.
„Ennek a pozitív hangulatnak és magatartásnak a megőrzésén dolgozunk együtt az Európai Bizottsággal, amely jelenleg a megoldás része” – hangsúlyozta.
A miniszter szerint „jó, hogyha mindezt tudják azok a nagy európai országok is, amelyek figyelik az Európai Bizottság és Magyarország közötti tárgyalásokat”.
A javaslatok közül Varga Judit kiemelte: Magyarország 15 százalék alá viszi az egyszereplős közbeszerzések arányát mind a nemzeti, mind az európai közbeszerzéseknél, korrupciós büntetőügyekben az ügyészség döntésével szemben bírósági jogorvoslati rendszert vezet be, s egy olyan hatóság felállításáról is döntött, amely a közbeszerzések szabályosságát a legmagasabb szinten tudja majd ellenőrizni és garantálni, valamint a közbeszerzések költséghatékonyságát is értékélő teljesítménymérési rendszereket fog kidolgozni.
Varga Judit párizsi egyeztetetésein az Oroszország elleni uniós szankciók is szóba kerültek.
A miniszter kiemelte, hogy a háború és az arra válaszul adott szankciók az okai a gazdasági nehézségeknek, amelyektől Európa jelenleg szenved (infláció, magas élelmiszer- és energiaárak, energiaellátási bizonytalanság).
„A történelmi, a földrajzi és a fizikai okok miatt gondoljuk azt, hogy Közép-Európa számára egy további energiaszankció végzetes lenne, és nem szolgálja Európa érdekét sem” – hangsúlyozta. Emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány álláspontja szerint a béke megteremtésén kellene többet dolgozni, nem pedig a háborús szankciókon.
A francia felek a miniszter megítélése szerint „nagyon pragmatikusak”.
„Sok a közös pont az európai külpolitikai, biztonságpolitikai és az energiabiztonsági kérdésekben. Az Emmanuel Macron államfő által előrevetített európai közösség gondolata Európa jövője szempontjából kulcsfontosságú” – fogalmazott.
Varga Judit Párizsból Madridba utazott tovább, ahol a spanyol-belga-magyar uniós elnökségi trió kérdései lesznek napirenden.
Spanyolország 2023 júliusban veszti át a soros elnöki tisztet, majd decemberben Belgiumnak adja tovább, s utána, 2024 második felében Magyarország tölti be a tisztséget.
„Ez olyan kiemelt időszak lesz Európa történetében, amikor az európai parlamenti választásokat követően egy új Bizottság és egy új tanácsi elnökség áll fel, s ebben lesz meghatározó szerepe a magyar elnökségnek. Magyarország mindig az európai megoldás híve, amely senkinek az érdekét nem hagyja figyelmen kívül” – mondta a miniszter.