A napnál is világosabb, és már a New York Times is megírta, hogy a szankciók miatt van energiaválság Európában – jelentette ki a KDNP frakciószóvivője szombati, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában.

Nacsa Lőrinc az mondta: a New York Times franciaországi riportja „borús következtetésre jut”, miszerint a magas energiaárak ostorként csapnak le Európára.
Az orosz energia szankciója megbénítja az európai ipart, ezzel versenyhátrányba kényszerül a kontinens, és végső soron a teljes európai ipar leépüléséhez vezet – fűzte hozzá.
A politikus szavai szerint sok helyen elkerülhetetlen lesz az is, hogy munkavállalók tízezreit küldjék kényszerszabadságra, „ne adj’ Isten, az utcára”.
Felidézte, hogy az amerikai lap szerint a szankcióknak Oroszországot kellett volna büntetniük, de ezek most fájóan visszaütnek Európára. Szerintük az európai cégek elveszítették a bizalmat és a tervezhetőséget; a tartósan magas energiaárak miatt sok energiaigényes vállalkozás szüntetheti meg tevékenységét – mondta.
Szólt arról is, hogy Európa-szerte tüntetéseken követelik a szankciók enyhítését, hiszen egyre többen jutnak arra a következtetésre, mint mi: a magyarok közel kétharmada is ellenzi az energetikai szankciókat.
Nacsa Lőrinc szerint szintén sokan vannak azok is, akik úgy gondolják, hogy a szankciók többet ártanak Európának, mint Moszkvának.
„Ne felejtsük, Brüsszelben azt ígérték, hogy a szankciók hatásosak lesznek, békét hozhatnak és Európának nem fognak fájni. Ezt már sokszor hallottuk, de sajnos megint az ellenkezőjét tapasztaljuk” – fogalmazott a szóvivő.
Brüsszelnek tehát felül kell vizsgálnia a szankciókat, amíg nem késő, mert ha nem változtatnak, akkor annak katasztrofális következményei lehetnek – hívta fel a figyelmet Nacsa Lőrinc.