Oroszország megvárja, hogy a jelenlegi ukrán elnök álláspontja megváltozzon vagy a következő ukrán elnök más állásponton legyen a Moszkvával folytatott tárgyalások ügyében, a megállapodáshoz szükség van Kijev részvételére – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kedden újságíróknak.

„Nem, a tárgyalásokhoz két fél kell” – felelt Peszkov arra a kérdésre, hogy lehetséges-e megállapodás a hivatalos Kijev részvétele nélkül.
„Most vagy megvárjuk, hogy a jelenlegi elnök (Volodimir Zelenszkij) megváltoztassa az álláspontját, vagy kivárunk egy másik elnököt, aki más álláspontot képvisel az ukrán nép érdekében” – nyilatkozott.
Peszkov arra reagált, hogy az ukrán államfő hivatalának honlapján kedden megjelent a kijevi Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács döntése, miszerint Zelenszkij nem tárgyal Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A Kreml szóvivője szerint Oroszország már a „különleges hadművelet” megkezdése előtt is elkötelezettje volt az ukrajnai helyzet diplomáciai rendezésének.
Peszkov kérdésre válaszolva kifejtette azt is, mit gondol az orosz-ukrán konfliktus Elon Musk milliárdos által felvetett rendezési tervére. A szóvivő „nagyon pozitívnak” nevezte, hogy egy olyan valaki, mint Musk békés megoldást keres az ukrajnai helyzetre.
Mint mondta, Musk „sok hivatásos diplomatával ellentétben még mindig a béke megteremtésének módjait keresi”, Oroszország pedig mindig is azt támogatta, hogy „feltételei tárgyalások útján teljesüljenek”, de ezek teljesítése nélkül lehetetlen megteremteni a békét.
„(Musk) sok elképzelése figyelmet érdemel. Ami azonban a népszavazást illeti, a lakosok már kifejezték véleményüket, és (ez) már nem is változhat” – mondta.
Elon Musk azt javasolta, hogy a Krím maradjon Oroszország része, de a Donyec-medencében, valamint Herszon és Zaporizzsja megyékben tartsanak új népszavazást az ENSZ égisze alatt és hogy biztosítsák a Krím vízellátását, Ukrajnának pedig a semleges státuszt.
„A nyugati média, a nyugati politikusok, az államfők most túlzásba viszik a nukleáris retorikai gyakorlatot. Mi ebben nem akarunk részt venni” – mondta Peszkov, arra a kérésre válaszul, hogy kommentálja a londoni The Times című napilap cikkét, amely szerint a NATO arra figyelmeztette a szövetség tagjait, hogy Oroszország atomkísérleteket végezhet Ukrajna határán, a Fekete-tengeren.