Közösen kell kezelni az energiaválságot az Európai Unióban, a koronavírus-világjárvány gazdasági hatásainak ellensúlyozását szolgáló újjáépítési alap mintájára – emelte ki a német szövetségi parlament (Bundestag) uniós ügyekkel foglalkozó bizottságának vezetője egy csütörtöki nyilatkozatában.

Anton Hofreiter az energia drágulásából fakadó terhek enyhítésére a hazájában tervezett 200 milliárd eurós csomaggal kapcsolatban az Euractiv című német hírportálnak elmondta, hogy újabb egyensúlytalanságokhoz vezet, ha versengés indul a tagországok között arról, hogy ki tudja a legtöbb támogatást biztosítani a lakosságnak és a vállalatoknak az energiaköltségekre.
A szociáldemokratákkal (SPD) és a liberálisokkal (FDP) kormányzó Zöldek politikusa hangsúlyozta, hogy egy ilyen versengés „torzuláshoz” vezetne a közösségben, amit el kell kerülni. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megosztottság alakuljon ki azok között, akik ki tudják fizetni az iparuk megmentését, és akik nem tudnak költségvetési forrást előteremteni erre” – mondta Anton Hofreiter.
A Zöldek leghíresebb politikusai közé tartozó parlamenti bizottsági elnök szerint a megoldás az energiaválság közös kezelése, méghozzá közös hitelfelvétellel. A koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállításra a tagországok közösen felvett hiteleiből összeállított Next Generation EU programmal az EU bebizonyította, hogy „képes az európai gazdaságok stabilizálására közös válaszlépésekkel” – mondta Anton Hofreiter, hozzátéve, hogy ezt a megoldást kell mintának tekinti az energiaválság elleni küzdelemben.
Hasonlóan fogalmazott a Zöldek frakciójának vezető költségvetési szakpolitikusa,  Sven-Christian Kindler is, aki kiemelte, hogy komolyan veszik a szövetségi kormány által meghirdetett 200 milliárd eurós program körüli európai aggodalmakat. Hozzátette: az EU a világjárvány idején „aktív és közös” pénzügyi lépésekkel megvédte a munkahelyeket és a vállalkozásokat, és ez „most is így lesz”.
A liberálisok viszont elutasítják a közös hitelfelvétel gyakorlatának folytatását. Ez „hosszú távon nem segíti elő a tagállamok versenyképességének erősítését és fenntartható finanszírozását” – nyilatkozott a ZDF köztelevíziónak Christian Lindner pénzügyiminiszter, az FDP elnöke, megjegyezve, hogy az aggodalmak eloszlatása érdekében tájékoztatta uniós kollegáit a német tervekről.
Olaf Scholz kancellár és a koalíciós pártok vezetői szeptember végén jelentették be, hogy 200 milliárd eurós keretű – főként hitelből finanszírozott – tehercsökkentési programot indítanak, amelynek része egy úgynevezett gázárfék. A két évre, 2024 végéig szóló program részletei egyelőre nem ismertek. A gázárfék rendszerének kidolgozását egy szakértői testületre bízták, amely várhatóan október első felében tesz javaslatot a kormánynak.