Szlovéniában rendezték meg október 27-28-án, 12 ország részvételével a Hatodik Békekenyér Konferenciát. A rendezvényen Magyarországot Ökrös Oszkár, az Agrárminisztérium (AM) nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára és Szarvas város delegációja képviselte – közölte az AM pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a Békekenyér kezdeményezést 25 évvel a berlini fal és a vasfüggöny lebontása után a német agrártárca indította el a kelet-közép-európai társminisztériumokkal együttműködésben, ezzel is elismerve Magyarország és a térség többi országának szerepét a német újraegyesítés létrejöttében. A projektben részt vevő 12 európai országnak egy-egy csomag rozsmagot küldenek, azok elvetése és learatása után, abból egy nagy közös kenyeret, „Békekenyeret” sütnek, szimbolizálva a népek közötti békét, összetartást és barátságot. A Magyarországra küldött rozst minden évben Szarvason, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) területén vetik el és aratják le.
A Békekenyér kezdeményezés célja, hogy elősegítse az információcserét és a szakmai kapcsolatok építését, emellett megerősítse a multilaterális együttműködést. A projekt arra is felhívja a figyelmet, hogy a globális béke egyik kiemelt eleme a biztonságos és egészséges élelmiszerellátás. A béke és mezőgazdaság összefüggésének aktualitását az ukrán konfliktus tükrében Ukrajna és Moldova minisztereinek bevonásával tárgyalták meg a konferencia résztvevői.
A közleményben idézték Ökrös Oszkárt, aki kiemelte az élelmezésbiztonság szerepét a globális béke fenntartásában. Elmondta, hogy az ukrajnai háború veszélyezteti a globális élelmezésbiztonságot, ezért Magyarország és a régió országainak közös felelőssége a segítségnyújtás. Ennek egyik fontos eleme a Szolidaritási Folyosók működtetése, amelynek köszönhetően jelentősen megnőtt az Ukrajnából származó magyar gabona- és olajosmag-import, és kiemelt cél a szállítási kapacitások további bővítése. Magyarország számos vasúti infrastrukturális fejlesztést valósított meg és végez a továbbiakban is, az átrakási kapacitások növelése és feltételeinek javítása érdekében a magyar-ukrán vasúti határszakasz térségében – olvasható az AM közleményében.