Mindkét fél sokat profitál a Magyarország és Laosz közötti megbízható, kiszámítható partnerségből, amelynek jelentősége még inkább felértékelődik a jelenlegi, rendkívüli kihívásokkal teli nemzetközi körülmények között – közölte csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a laoszi kollégájával, Szaleumxay Kommaszittel közös sajtótájékoztatóján mindenekelőtt az ukrajnai háborúról beszélt, rámutatva, hogy noha regionális fegyveres konfliktusról van szó, annak negatív hatásai világszerte érezhetők.
„Hiába választ el minket több ezer kilométernyi távolság, mindketten ugyanazt akarjuk ebben a helyzetben, ez pedig a béke. Mindkettőnknek az az érdeke, hogy a háború Ukrajnában minél előbb véget érjen és minél előbb béke legyen” – szögezte le.
Kiemelte, Magyarország és Laosz számára is rendkívül károsak azon döntések, nyilatkozatok, amelyek az eszkaláció kockázatával járnak, ráadásul a szomszédságban a konfliktus súlyosbodásának veszélye is sokkal nagyobb.
„Tisztelettel arra kérjük a nemzetközi közösséget, hogy végre fejezzék be az eszkaláció veszélyével járó nyilatkozatokat, döntéseket, és koncentráljon mindenki a békére” – mondta.
Szijjártó Péter ezt követően a kétoldalú gazdasági együttműködést méltatta, amely szerinte enyhíteni tud a háború és a „kudarcot vallott” szankciós politika okozta nehézségeken.
Közölte, magyar vállalatok az élelmiszeripar, a vízgazdálkodás és az informatika területén jelenleg 80 milliárd forintnyi beruházást hajtanak végre egy kötött segélyhitelprogram keretében a délkelet-ázsiai országban, és már megkezdődött a negyedik hasonló program előkészítése is.
Körülbelül 10 milliárd forint értékben magyar cégek fejlesztik az elektronikus személyi igazolványok rendszerét, 30 milliárd forint értékben átfogó élelmiszerbiztonsági rendszert hoznak létre, valamint 40 milliárd forint értékben víztisztítóműveket építenek a főváros ellátásának biztosítására – sorolta.
Aláhúzta: a vállalati jelenlét indokolttá teszi a beruházásvédelmi megállapodás megkötését, amelyről sikerült is megegyezni.
Elmondta, hogy a találkozón felsőoktatási együttműködési megállapodást írtak alá a 2023 és 2025 közötti időszakra vonatkozóan, s továbbra is évente 150 ösztöndíjat fognak biztosítani laoszi hallgatóknak a magyarországi egyetemeken.
Újságírói kérdésre válaszolva a földgázbeszerzésekről hangsúlyozta, hogy a tőzsdei árak akkor a legmagasabbak, amikor magas a kereslet, márpedig az augusztus betárolási időszak, így hatalmas volt a kereslet. Mostanra ugyanakkor mindenki feltöltötte a tárolóit, csökken a kereslet, alacsonyabb az ár, a fűtési szezont követően viszont újra megkezdődik a betárolás, ami az árak növekedésével jár majd – mutatott rá, hozzátéve, hogy „aki a Közgázra járt, annak ez nem túlságosan meglepő”.
„A hosszú távú szerződések árazása bizonyos csúszással követi az aktuális tőzsdei árat (…) Mindenki nyugodjon meg, a jelenlegi alacsony árak a magyar beszerzési szerződésben is reflektálódni fognak” – jelentette ki.
„Úgy látom, hogy most mindenki felcsapott földgázszakértőnek, és elképesztő megokosodás zajlik az ellenzéki oldalon. Nem tudom, hogy azok, akik ilyen rendkívül egyenes nyilatkozatokat tesznek, láttak-e már valaha földgázbeszerzési szerződést” – fogalmazott.
Szijjártó Péter a magyar-amerikai kapcsolatokról szólva kiemelte: „A mi részünkről a készség és a nyitottság mindig ugyanolyan, ahogy változik a vezetés a Fehér Házban, úgy változnak a magyar-amerikai kapcsolatok is, mi a magunk részéről az állandóságot képviseltük az elmúlt most már lassan tizenhárom évben ebben a kapcsolatrendszerben. Azok a megnyilvánulások, amelyeket az elmúlt időszakban láthattunk az Egyesült Államok egyes képviselői részéről, azok mindenről, csak nem a kölcsönös tiszteletről szólnak” – vélekedett.