Sauli Niinistö finn elnök kedden előre be nem jelentett látogatásra érkezett Ukrajnába, tárgyalásai középpontjában a háború sújtotta kelet-európai ország további katonai célú támogatása állt – jelentette a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál.

„Ukrajna nagyra értékeli Finnország és a finnek támogatását. Köszönöm ezt a látogatást!” – írta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Telegram üzenetküldő alkalmazáson, amelyen videofelvételt is közzétett finn kollégájával folytatott találkozójáról.
Zelenszkij közös sajtótájékoztatójukon leszögezte, hogy Ukrajna nem készült, és ezután sem készül megtámadni Fehéroroszországot. Az Ukrajinszka Pravda hírportál szerint az ukrán elnök Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfő keddi kijelentésére reagált, amelyben megvádolta Ukrajnát, hogy területén olyan nyugati katonákat képeznek ki, akiknek az a céljuk, hogy destabilizálják Fehéroroszországot.
Az államfők megbeszélésükön megvitatták Finnország katonai segítségnyújtását és Ukrajna politikai támogatását. Niinistö szavai szerint Ukrajna harckocsikkal történő ellátásának kérdése továbbra is napirenden van. „Mi vagyunk az egyetlen ország a NATO-n kívül, amelynek Leopard típusú harckocsijai vannak. Hosszú határszakaszunk van Oroszországgal, és ezt figyelembe kell venni” – mutatott rá Niinistö sajtótájékoztatóján. Kiemelte, hogy különféle szerepek vannak az ukrán segítségnyújtásában, és Finnország aktívan részt vesz ebben a segítségben. A mai napig Finnország 600 millió eurót nyújtott Ukrajnának katonai segítségnyújtás formájában – tette hozzá.
Az ukrán hírportál emlékeztetett arra, hogy hétfőn a finn külügyminiszter közölte: országa még nem döntött arról, hogy szállít-e Leopard harckocsikat Ukrajnának.
A finn államfő a nap folyamán felkereste a Kijev megyei Borogyankát és Bucsát, ahol az orosz hadsereg a háború első heteiben komoly pusztításokat végzett. Borogyankában megvitatta az újjáépítés kérdéseit, beleértve ideiglenes lakások kialakítását, amelyhez Finnország már segítséget nyújtott Ukrajnának.