Suella Braverman brit belügyminiszter szerint biztonságban lesznek azok az illegális bevándorlók, akiket a brit kormány Ruandába tervez áttelepíteni.

A Boris Johnson volt miniszterelnök vezette, kettővel ezelőtti brit kormány tavaly áprilisban jelentette be, hogy új migrációs egyezményt kötött Ruanda kormányával. E megállapodás – amely tartalmaz egy 120 millió fontos brit gazdaságfinanszírozási csomagot is Ruanda számára – lehetővé teszi, hogy mindazokat, akik illegálisan lépnek brit területre és ezután menedékjogért folyamodnak, a brit hatóságok áttelepíthessék a közép-afrikai országba.
Az egyezménynek nincs felső számbeli korlátja. London szerint Ruandának megvannak a kapacitásai akár több tízezer ember letelepítésére a következő években.
A brit kormány azzal indokolta a megállapodást, hogy az „innovatív megközelítés” biztonságos és törvényes lehetőséget teremt a menedékkérvényezésre, ugyanakkor felborítja az embercsempész bűnszervezetek üzleti modelljét, mivel a brit menedékjogi rendszert kihasználni kívánó gazdasági bevándorlók nem maradnak Nagy-Britanniában.
Suella Braverman brit belügyminiszter a BBC közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: meggyőződése, hogy Ruanda biztonságos ország a Nagy-Britanniából áttelepítendő illegális bevándorlók számára.
Arra a riporteri felvetésre, hogy a ruandai hatóságok nemrégiben éles lőszert használtak az élelmiszerellátásuk csökkentése ellen tiltakozó külföldi menekültek ellen és tizenkét embert megöltek, Braverman úgy válaszolt, hogy az eset 2018-ban történt, „mi pedig 2023-ra és még tovább tervezünk”.
Hozzátette: a londoni felsőbíróság is alaposan megvizsgálta az egyezményt, amelyet törvényesnek talált, és szintén biztonságos célországnak minősítette Ruandát.
A londoni felsőbíróság decemberi végzésében valóban jogszerűnek ítélte a Nagy-Britanniában menedékjogért folyamodó illegális határátlépők áttelepítését Ruandába, és a megállapodásnak azt az elemét is, hogy menedékjogi folyamodványaikról az afrikai országban szülessen döntés.
A határozat kimondta, hogy az áttelepítési program nem sérti az ENSZ menekültügyi egyezményét, sem az emberi jogi törvényeket.
Az egyezményt bírósági útra terelő emberi jogi szervezetek előzőleg azzal érveltek a londoni felsőbírósághoz beterjesztett keresetükben, hogy Ruandában önkényuralmi rezsim van hatalmon, amely nem riad vissza a kínzástól, sőt a gyilkosságtól sem, ha valaki szembefordul vele.
Suella Braverman ugyanakkor a vasárnapi BBC-műsorban elmondta: Ruanda eddig is százezer menekültet fogadott be a közelebbi térségből, és ők „csakis a hála és a köszönet szavaival beszélnek” a ruandai kormány által érvénybe léptetett letelepítési programról.
Arra a felvetésre, hogy az ENSZ megállapítása szerint Ruanda nem biztonságos ország, a brit belügyminiszter azzal reagált, hogy „a londoni felsőbíróság szerint viszont az”.
London arra hivatkozva kötötte az áttelepítési megállapodást Ruandával, hogy minden évben több ezren próbálnak illegálisan átjutni az európai kontinensről a La Manche-csatornán a brit partokra, többnyire embercsempészek által szervezett csoportokban, amelyek gumicsónakokkal kelnek útra.
Tavaly 45 ezren próbáltak így bejutni Nagy-Britanniába, csaknem kétszer annyian, mint egy évvel korábban.
A brit kormány érvelése szerint a ruandai áttelepítés kilátása elrettentő erővel hat majd az illegális bevándorlásra.