Ideológiai okokból bírálja Magyarországot az amerikai baloldal; radikális baloldali ideológiák ejtették fogságba az Egyesült Államok államgépezetét – mondta Chris Rufo, az amerikai Manhattan Institute vezető kutatója a Danube Institute keddi budapesti rendezvényén.

Az eseményről beszámoló, az MTI-hez szerdán eljuttatott közlemény szerint a Manhattan Institute vezetője a rendezvényen Rod Dreher amerikai konzervatív újságíróval, a Danube Intézet Network Projektjének igazgatójával beszélgetett.
A rendezvényről készült összefoglalóban azt írták, hogy a Danube Institute vendégkutatójaként Magyarországra érkező Rufo szerint a kritikai fajelmélet és a „wokizmus” el akar törölni minden amerikai intézményt – beleértve az amerikaiak hagyományos jogait is – egy mindent felülíró egyenlőség kedvéért.
A „queer elmélet” ehhez kapcsolódva azt vallja, hogy a meglevő intézményeket azért is le kell bontani a társadalomban, mert azok „heteronormatív”, a szexuális kiteljesedést korlátozó rendszereket tartanak fenn. „Radikális aktivisták nyomásának engedve ez az ideológia széleskörűen elterjedt az amerikai állami intézményekben és a nagy cégekben is, utóbbiaknak kifejezetten nagy publicitást biztosít, ha felkarolják a divatos szólamokat – idézték a vendégkutató gondolatait.
Rufo kiemelte: ezzel az ideológiai hullámmal ma Amerikában leginkább a Republikánus Párt potenciális elnökjelöltjeként is számon tartott Ron DeSantis floridai kormányzó száll szembe, akinek egy ideig maga is tanácsadója is volt. DeSantis jól ismeri a bürokráciát, és tudja, hogy az intézményrendszeren belül hogyan lehet megállítani a „woke” előretörését.
Hangsúlyozta: az amerikai konzervatívoknak nem érdemes többé az állam minimalizálására törekedni, hanem vissza kell szerezni az államot és használni kell a radikális baloldali ideológiai törekvések megállítására.
Rufo szerint Magyarország megmutatta, hogy a radikális baloldali ideológiai irányzatokkal szemben sikerrel fel lehet venni a kesztyűt. Példaként említette az egyházi oktatás megerősítését, valamint a konzervatív elitképzések indítását.
Szerinte Magyarország inspirációt jelenthet a nyugati konzervatívok számára, ezért is kap az ország annyi bírálatot a mainstream sajtótól.
„A Magyarországgal szemben belengetett esetleges amerikai szankciókkal kapcsolatban kifejtette: Magyarországot az amerikai külpolitika ideológiai okokból támadja, és ennek a nyomásnak mindenképpen ellen kell, hogy álljon a budapesti kormány” – írták Chris Rufót idézve a közleményben.