Dezinformációnak tartja az ukrán ellentámadásról szóló kijelentéseket Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, aki ezt a véleményét a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezet (ODKB) Parlamenti Közgyűlésének Tanácsában, a szervezet csütörtöki ülésén fejtette ki Minszkben.
Szavait a BelTa helyi hírügynökség idézte. „Azt kell mondanom, hogy a legnagyobb félretájékoztatás ez az +ellentámadás+. Véleményem szerint nincs és nem is lehet ellentámadás. Ez egyszerűen őrültség. Öt az egy ellen a fronton felszerelésben és emberekben – egyszerűen őrültség” – mondta. Nem, ehelyett kiterjesztik a háborút, rákényszerítik az ukránokat, hogy folytassák és mindenki fulladjon bele ebbe a konfrontációba” – fogalmazott.
Szólt arról, hogy Ukrajna előfeltételeket támaszt, hogy megakadályozzon minden tárgyalást az Oroszországgal fennálló konfliktus megoldásáról. Mint kifejtette, nem kell más, minthogy a felek tárgyalóasztalhoz üljenek. „Milyen előfeltételek lehetnek?” – kérdezte. „Le kell ülnünk a tárgyalóasztalhoz, és ott kell kidolgoznunk mindenféle feltételeket” – mondta.
Kiemelte, új dokumentumot kell kidolgozni az ukrajnai rendezésről szóló tárgyalások alapjául. Nem azokat, amelyeket a 2022-es fehéroroszországi orosz-ukrán tárgyalások során dolgoztak ki. „Egy újat, hogy megállítsuk a háborút” – tette hozzá. Úgy vélekedett: az Ukrajna körüli helyzet rendezését célzó tervezet, amelyet Moszkva és Kijev képviselői között 2022 elején Fehéroroszországban, majd Törökországban folytatott tárgyalások során dolgoztak ki, „teljes mértékben hátrányos volt Oroszország számára”, de „Oroszország beleegyezett”, hogy dolgozzanak rajta. „Amint Oroszország beleegyezett a békekezdeményezésekbe, a megállapodásba, a projektet a kosárba dobták” – jelentette ki a fehérorosz elnök.
A fehérorosz elnök a NATO fellépésében globális konfliktus kirobbanásának veszélyét látja. „Finnországnak a szövetséghez való nemrégiben történt csatlakozásával és Svédország közelgő csatlakozásával ismét tanúi lehettünk az észak-atlanti blokk bővülésének. Ezek a lépések a világot egy globális konfliktus nagyon veszélyes szélére sodorják” – hangsúlyozta.
Megjegyezte, hogy a tavaly többször említett negatív tendenciák külpolitikai valósággá válnak. Elmondása szerint az észak-atlanti szövetség katonai jelenléte és támadó képességei egyre nőnek az ODKB nyugati határai mentén, nagyszabású hadgyakorlatokat tartanak, a katonai infrastruktúrát, beleértve a szomszédos országokét is, felgyorsult ütemben modernizálják.
Lukasenka szerint az ENSZ és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) a nyomásgyakorlás és a konfrontáció intézményévé válik. Úgy vélekedett, hogy az ilyen lépések rövidlátóak és felelőtlenek.
Szemrehányást tett egyben az EBESZ-nek a tétlenségért. „Ha az EBESZ az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet, ha ez a konfliktus Európában forr, nos, itt az ideje, hogy egyszerűen összeüljünk a legmagasabb szinten, egymás szemébe nézzünk és döntéseket hozzunk. Vagy legalább beszélni kellene, ha már nem tudunk döntéseket elfogadni” – mondta.
Szerinte Minszk és Moszkva már többször felajánlotta, hogy kész találkozni és megvitatni a problémákat. Úgy látta, hogy csupán egy dologra van szükség – háborúra. Az EBESZ – mindent megtesz annak érdekében, hogy elvezessék ehhez a háborúhoz, a háború kirobbantásához – hangsúlyozta.
Lukasenka hangoztatta, Fehéroroszország továbbra is elkötelezett és nyitott a globális és regionális biztonság megerősítését célzó párbeszédre, és fáradhatatlanul felszólít a konfrontáció leállítására és a békés megoldásokhoz való visszatérésre. „Hangsúlyozom: a párbeszédnek kölcsönösen tiszteletteljesnek és egyenrangúnak kell lennie” – jelentette ki.