Az orosz légierő az ukrán tartalékokra, valamint nyugati fegyvereket tároló raktárakra mért csapást, a hadsereg pedig nyugati gyártmányú páncélozott eszközöket zsákmányolt Zaporizzsja megyében – közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
A moszkvai tájékoztatás szerint a légierő nagy hatótávolságú precíziós fegyverekkel mért csoportos csapást a tartalékokra és a katonai raktárakra, az összes kijelölt célpontot megsemmisítve.
Az Igor Konasenkov katonai szóvivő által ismertetett hadijelentés szerint az ukrán erők a donyecki régió déli részén, és Artyomovszk (ukrán nevén: Bahmut) környékén próbálkoztak támadó műveletekkel, sikertelenül. Az orosz tábornok azt mondta, hogy az ukrán veszteség az elmúlt nap folyamán az első frontszakaszon mintegy 275 katona, valamint egyebek között négy harckocsi és tizenöt páncélozott harcjármű, a másodikon pedig mintegy 350 katona, és egyebek között két páncélozott harcjármű volt.
Konasenkov a máshol elszenvedett ukrán emberveszteséget több mint 120 főre becsülte. Az orosz védelmi minisztérium nyilvántartása szerint az ukrán fegyveres erők által a háború eleje óta elveszített tüzérségi lövegek és aknavetők száma elérte az 5100-at.
A tárca kedden videót tett közzé, amely legkevesebb egy-egy üzemképes német Leopard harckocsi és amerikai Bradley páncélozott gyalogsági harcjármű zsákmányolásáról számol be. A minisztérium szerint az orosz erőknek több ilyen, az ukrán erők által hátrahagyott tank és páncélozott jármű került a birtokába Zaporizzsja megyében.
A RIA Novosztyi szerint a felvételen egy Leopard 2A6-os harckocsi szerepelt. A moszkvai katonai tárca június 6-a óta legkevesebb 15 német tank kilövéséről számolt be, de a pontos típusukat nem közölte,
A minisztérium bejelentette, hogy újabb hét „önkéntes alakulattal” kötött szerződést. Szergej Sojgu védelmi miniszter szombaton parancsba adta, hogy ezek a formációk – Moszkvában több mint 40 ilyenről tudnak -, július 1-jéig kössenek szerződést az általa vezetett tárcával. Közülük ezt elsőként az Ahmat teljesítette.
A nap folyamán az orosz ellenőrzés alá került területek több településről jelentettek a helyi hatóságok ukrán tüzérségi támadást, ahogy az oroszországi Belgorod és Kurszk megye határövezetéből is.
Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a Nemzeti Terrorellenes Bizottság keddi ülésén azt mondta, hogy az ukrán biztonsági szolgálatok célja a „különleges hadműveleti” zóna közelében lévő közlekedési útvonalak megzavarása, a katonai szállítmányok akadályozása, és az új (elcsatolt) orosz régiók ellátásának megzavarása. Mint mondta, Ukrajna diverzáns- és terrorcsoportokat, valamint orosz és ukrán állampolgárságú bűntársakat használ fel a vasúti, közúti és légi infrastruktúra elleni terrortámadásokhoz.
Az FSZB kedden közölte, hogy őrizetbe vette az orosz hadiipar két volt alkalmazottját, akik katonai rendeltetésű műszaki dokumentációt szolgáltattak ki az ukrán katonai hírszerzésnek. A két gyanúsított a tájékoztatás szerint emellett arra készült, hogy támadásokat hajtson végre vasúti célpontok ellen Kurszk és Belgorod megyében. A hatóságok 4 kilogramm robbanóanyagot, négy detonátort, műszaki dokumentációt, „katonai rendeltetésű eszközöket”, valamint 150 ezer dollár készpénzt foglaltak le tőlük.