Az érintetteknek kell választ adniuk arra, hogyan fordulhat elő, hogy egy baloldali képviselővel együttműködő mozgalom tagja alaposan gyanúsítható pedofil bűncselkeménnyel – mondta a csütörtöki Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás Gergely arról kapott kérdést, hogy a Jámbor András (Párbeszéd) országgyűlési képviselőhöz köthető Szikra Mozgalom egy aktivistájánál gyermekpornográf képeket találtak. A miniszter gyomorforgatónak ítélte, hogy valaki két-hároméves gyermekekről tart meztelen képeket. Kijelentette: olyan bűncselekmény alapos gyanújáról van szó, amely súlyos szabadságvesztéssel büntetendő.
A törvényeket még a Fővárosi Önkormányzatnak is be kell tartania, ahogy a kormányhatározatokat és a korábbi fővárosi vezetés által vállaltakat is – jelentette ki azzal kapcsolatban, hogy Karácsony Gergely főpolgármester az általa indított, Fővárosi Lakógyűlésnek nevezett felmérés eredményére hivatkozva nem tenné ismét járhatóvá a Lánchidat.
Közölte: a kormányt nem lehet rosszindulattal vádolni a jelenlegi városvezetéssel szemben, hiszen a támogatási feltételeket Tarlós István korábbi kormánypárti városvezető idején határozták meg. A kormány akkor tud fizetni, ha ezeket a feltételeket a jelenlegi városvezetés betartja – mondta.
A miniszter látványos kudarcnak ítélte a felmérést. Az annak legitimitását érintő kérdésre a miniszter azt felelte: arra nem papír alapon, hanem online kellett válaszolni, ami kevésbé ellenőrizhető. A Nemzeti Konzultációk iránt sokszoros az érdeklődés a fővárosi kezdeményezéshez képest – jegyezte meg. Kijelentette azt is: az előbbin a kormány kiegyensúlyozott, pártatlan és objektív kérdéseket tett fel ahhoz képest, amit a főváros a saját kérdései megfogalmazásakor magának megengedett.
Gyurcsány Ferenc elvárja a főpolgármestertől is, hogy háborúzzon a kormánnyal, a főpolgármester pedig, miután foglya a helyzetnek is, meg Gyurcsány Ferencnek is, igyekszik eleget tenni; az elmúlt hónapokban ennek vagyunk tanúi – értékelt egy kérdésre válaszolva Gulyás Gergely.
Arra hívta fel a figyelmet: a főváros iparűzési adóból származó bevétele a 2019-es 160-ról az idei évre 270 milliárd forint fölé emelkedik, ami jelentős bővülés, mértékét tekintve pedig a szolidaritási adó növekedése ennél lényegesen kisebb.
Hozzátette: Tarlós István négy éve mintegy 200 milliárdos tartalékkal adta át a főpolgármesteri hivatalt.
Arról, hogy a főpolgármester a témában indított közigazgatási per jogerős lezárultáig nem kívánja megfizetni a kormányzatnak a szolidaritási adót, Gulyás Gergely kijelentette, „ha valaki egy jogrendszer alapjait, a jogállamiság minimumát tiszteletben tartja, akkor nem gondolja azt, hogy azért, mert indít egy pert, mentesül a kötelezettségek alól”.
Pillanatnyilag adófizetési kötelezettsége van a fővárosnak, és a törvényeket mindenkinek be kell tartani – jegyezte meg, felvetve, mit tenne a főváros, ha az iparűzési adót sokalló cégek nem rónák le ezt a közterhet.
Amikor a Komárom-Esztergom vármegyei Ácsra tervezett kínai katódgyárról kérdezték, a miniszter elmondta, a kormány nem tagadta vagy titkolta ezt a beruházást, de „amíg nem állapodunk meg egy beruházóval, addig nehéz bármit bejelenteni”.
Hozzátette: miután aláírták a megállapodást, nyilvánosságra hozza a Külgazdasági és Külügyminisztérium, hogy „a magyar kormány akár infrastrukturális támogatás formájában, akár adókedvezmény formájában mit ígér”.
A miniszter megemlítette: a magyar gazdaság profitált az ilyen beruházásokból, eddig mindenki örült ezeknek, de „minden beruházás kapott egy sajátos felhangot”, miután Debrecenben – a miniszter szerint többnyire odabuszoztatott emberek körében – sikerült „hisztériát” kelteni.
Az ukrajnai háborúról szólva a miniszter kitért arra: elítélik, hogy Oroszország egy független országot megtámadott, ezt már rengetegszer egyértelművé tették. Azt mondta a Magyarországra érkezett ukrán hadifoglyokról, hogy Ukrajnának is jó, hogy ide érkeztek, és nem hadifogságban vannak. Hozzátette: ha újra lenne ilyenre lehetőség, hasonlóan járnának el.
Emlékeztetett: az érintettek szabad emberek, nem hadifogolyként vették át őket, Magyarországon az első pillanattól szabad emberként mozoghatnak, menekültstátuszt kaptak. Ugyanazt a gyakorlatot követték náluk, mint azoknál, akik Ukrajnából érkeznek Magyarországra – magyarázta.