Félmilliárd forint értékben 300 ezer adag kábítószert vontak ki a piacról, emellett hasonló értékben szereztek vissza vagyont a rendőrök az ORFK most befejeződött háromhetes akciósorozata eredményeként – hangzott el a szervezet hétfői konferenciáján, amelyet a kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napján tartottak.
Szelei Pál, az ORFK bűnügyi főosztályának vezetője megnyitójában elmondta: a rendőrségi statisztikák alapján a Magyarországon elkövetett bűncselekmények öt százaléka kábítószerrel volt kapcsolatos az elmúlt években.
Surján Orsolya, a Nemzeti Népegészségügyi Központ helyettes országos tisztifőorvosa kitért arra, hogy az idei kábítószer-ellenes világnap mottója a megbélyegzés és a diszkrimináció leállítását, a megelőzés erősítését hangsúlyozza.
Fülöpné Csákó Ibolya, az ORFK bűnügyi főosztályának kiemelt főreferense riasztónak nevezte, hogy az európai trendekhez idomulva Magyarországon is megjelentek a szintetikus katinonok.