A vasárnapi 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjon győztes Max Verstappen szerint ő és csapata is tökéletes napot zárt a Hungaroringen.

A címvédő, kétszeres világbajnok holland pilóta a futam utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, a szombati időmérő edzésen tapasztalt problémáikat sikerült megoldani, autójának egyensúlya nagyszerű volt, jól kezelte a gumikat, így élvezetes volt vezetni a Red Bullt, amellyel „tökéletes napot zártak”.
„Az emberek könnyen elfelejtik, hogy milyen nehéz egymás után 12 futamot megnyerni még úgy is, hogy tiéd a leggyorsabb autó, hiszen bármikor lehet hibázni. Fantasztikus együtt dolgozni a csapat minden tagjával, futamról futamra igyekszünk tovább vinni a jó dolgokat” – utalt Verstappen a Red Bull sorozatban elért, rekordot jelentő sikereinek számára.
A pontverseny éllovasa az elmúlt szezon eleje óta aratott 24 futamgyőzelemre vonatkozó kérdésre viccesen csak annyit reagált, hogy reméli, egy hét múlva ez a szám már 25 lesz, az ugyanis azt jelentené, hogy Spában is a dobogó tetejére állhat.
„Tökéletesen sikerült a rajtom, nem pörgött ki a kerekem, későn tudtam fékezni, a versenybeállítások pedig, amiket próbálgattunk a hétvégén, remekül működtek” – osztotta meg pályafutása 44. futamgyőzelmének titkait a holland versenyző, aki a Magyar Nagydíj 2032-ig való szombati szerződéshosszabbítása kapcsán hozzátette: örül, hogy a technikás mogyoródi aszfaltcsík még sokáig a szezon része lesz.
„Nem ez a legnagyobb pálya, de imádok itt vezetni, kicsit olyan, mintha gokartokkal versenyeznénk. Budapest remek város, sokat szoktunk itt tesztelni is” – árulta el Verstappen, akinek előnye 110 pontra nőtt az összetettben csapattársa, az ezúttal harmadikként zárt Sergio Pérez előtt.
A másik Red Bullt vezető mexikói pilóta nagyon örült, hogy a kilencedik helyről egészen a dobogóig előre tudott jönni egy olyan pályán, amelyen nehéz előzni.
„Korábban még nem sikerült itt a legjobb három között végeznem, próbáltam agresszívan vezetni, ami az elején a kemény keverékű gumin nehéz volt, mert nem volt tapadásunk. Azt gondolom, kihoztuk a maximumot ebből a hétvégéből, örülök, hogy sok pontot gyűjtöttem” – mondta Pérez.
A második helyen záró Lando Norris a dobogón egy rossz mozdulat következtében összetörte Verstappennek a Herendi Porcelánmanufaktúra által gyártott egyedi díját, melynek eszmei értéke 15 millió forint, és amelyet hat hónapig, nagyjából harmincan készítettek.
„Őszintén szólva nem tudom, mi történt az eredményhirdetés közben a trófeával, Max biztos túl közel tette a dobogó széléhez és leesett” – mondta egy nagy mosoly kíséretében a McLaren versenyzője, aki korábban elnézést kért tettéért a győztestől.
A futamra rátérve kiemelte, kulcsfontosságú volt, hogy az első kanyarok egyikében meg tudta előzni a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont, mivel meglátása szerint a Mercedesek tempója hasonló az övékéhez, így ha ez nem sikerült volna, könnyen lehet, hogy nem tud dobogóra állni.
„Nagyon boldog vagyok, hogy Silverstone után ismét itt lehetek. Előzetesen nem számítottunk arra, hogy az első három helyért harcolhatunk, hiszen a Red Bullok nagyon gyorsak, a Mercedesek tavaly és idén is a pole-ban voltak, és ezen a pályán sokkal kevesebb a gyors kanyar, mint két héttel ezelőtt volt, ami szintén nem kedvez nekünk” – értékelt a brit pilóta, aki pályafutása során először végzett két, egymást követő versenyen is a legjobb három között.
„Tavaly és az idei szezon első pár futamán nem volt túl jó vezetni az autót, volt, hogy körről körre változott a tapadás és az egyensúly. A legutóbbi fejlesztésekkel ugyanakkor úgy tűnik, jó irányba indultunk el, így végre tudunk az egyszerűbb dolgokra is koncentrálni” – mondta az előrelépés kapcsán Norris.
A vb jövő hétvégén, Belgiumban folytatódik.