A hazafiként megfogalmazott véleményét a közösségi média által több száz millió emberhez eljuttató Tucker Carlsonra azért figyelnek sokan, mert sokkal őszintébben beszél, mint bárki más – mondta Lánczi Tamás politológus a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Lánczi Tamást annak kapcsán kérdezték, hogy a neves amerikai médiaszemélyiség, befolyásos amerikai konzervatív politikai kommentátor a napokban interjút adott a Mandiner hetilapnak.
Arra a kérdésre, hogy az amerikai közéleti szereplőnek mekkora hatása lehet az Egyesült Államok közvéleményére, a politológus azt mondta: Carlson eredetileg egy közkedvelt újságíró, aki azért rendkívül népszerű az Egyesült Államokban, mert „sokkal őszintébben beszél, mint bárki más”.
Hozzáfűzte: éppen ez az őszinteség lett sok a média számára, ezért igyekeztek leszámolni Carlsonnal Amerikában, ám nem számoltak azzal, hogy ő a „második nyilvánosság”; a közösségi média segítségével még annál is sokkal több emberhez fog eljutni, mint a Fox News amerikai hírcsatorna, korábbi munkahelye révén.
Lánczi Tamás szerint az a vélemény, amit Carlson képvisel, tulajdonképpen olyan, mint a „szabad Amerika hangja”, mert ő maga is úgy gondolja: napjainkban az amerikai közvéleményben, nyilvánosságban, médiában, politikában csak az a fősodor jelenhet meg, amit Washington diktál, az alternatív véleményeket pedig igyekeznek elnyomni.
Kiemelte, hogy Tucker Carlson ma már nem újságíró, hanem annál sokkal több: egy komoly politikai véleményvezér, aki „lassan abba a magasságba emelkedik”, ahol a korábbi elnök, Donald Trump van, hiszen arra a „néptribunusi szerepre”, amelyet magáénak vall, nagyon sokan vevők az Egyesült Államokban.
Lánczi Tamás közölte: a médiaszemélyiség kemény és megalapozott kritikát gyakorol az amerikai politika felé. Elmélete szerint a két nagy párt felosztotta az amerikai politikai teret, kartellbe szerveződött, emiatt pedig a demokratikus akaratképzés lehetősége korlátozottá vált. Szerinte egy szűk kör dönti el, hogy mi fog történni, a választók pedig igazából mindegy, hogy melyik oldalra szavaznak – mondta Carlsonról a politológus.
A magyar-amerikai kapcsolatokról, illetve a magyar kormánynak a republikánus párt iránt megmutatkozó szimpátiájáról szólva Lánczi Tamás kifejtette: jelenleg Donald Trump az, aki Magyarország érdekérvényesítési szempontjából a legkedvezőbb politikát képviseli az Egyesült Államokban. Úgy véli: logikus, hogy a magyar kormányzat a republikánus párt trumpi szárnyára teszi a voksát, ugyanis ez a magyar érdek.
Kijelentette: Trump elnökként nem gátolta a magyar törekvéseket, vele Magyarország jól tudott együttműködni, ezzel szemben, a Biden-kormányzat számos országban beavatkozási politikát folytat. Példaként hozta fel, hogy David Pressman amerikai nagykövet magyarországi tevékenysége során is állást foglal, politikai rokonszenvet nyilvánít, főbírákkal találkozik.
Az amerikai nagykövetség „‘ahelyett, hogy az amerikai érdekeknek megfelelően lépne fel, a demokrata párt radikális, liberális szárnyának a szája íze szerint jár el, (.) agresszíven megpróbálja végrehajtani annak programját” – fogalmazott a politológus.
Aláhúzta: a magyar diplomácia ahhoz próbál viszonyulni, hogy milyen kínálat van az amerikai „politikai piacon”, és ebből próbálja kiválasztani a számára legkedvezőbbet. Jelenleg ezt az ígéretet Donald Trump hordozza magában – tette hozzá.
A beszélgetés során felidézték a Mandiner legfrissebb számában megjelent interjút, amelyben Tucker Carlson nyíltan beszélt Amerika álszentségéről: e szerint az Egyesült Államok a jó, és mindenki gonosz, aki az útjába áll egy általa vezetett világrendnek, közben pedig kormányokat dönt meg.
Lánczi Tamás azt mondta: az a politika, amit az Egyesült Államok folytatott az elmúlt 15-20 évben, eredménytelen volt. Sok olyan konfliktusba ment bele – utalt Afganisztánra, Szíriára és Észak-Afrikára -, amely nyugati szempontból véres, katasztrofális kudarccal, anyagi és emberi áldozatokkal járt.
Közölte: Tucker Carlson morális érvelést használ, ezzel az emberek szívére hat. Azt mondja, hogy amit Amerika tesz, az helytelen, de azt is lehet mondani, hogy amit Amerika tesz, az a nyugati életforma szempontjából nem hasznos.
A politológus felhívta a figyelmet arra is, hogy Tucker Carlson „igazi hazafiként bírálja az amerikai kormányzatot”, és azt szeretné, ha az Egyesült Államok visszatérne a 2000-es évek előtt járt útra. E szerint nem szabadna beavatkoznia más országok belügyeibe, új szövetségeseket kellene gyűjtenie és a demokrata szemlélet terjesztése helyett képviselnie kellene az amerikai érdekeket.
Sokban rímel egymásra az a kritika, amit Tucker Carlson és – sokkal diszkrétebb formában – a magyar kormány is megfogalmaz, ráadásul a „magyar és amerikai emberek között sok hasonlóság is van, így sok mindenben lehetne együttműködni” – mondta Lánczi Tamás.