Az EU-t aggodalommal tölti el a Szerbia déli részén zajló haderőösszevonás, a szeptember 24-i terrortámadással kapcsolatos belgrádi retorika és a támadásban elhunyt szerbek emlékére hirdetett gyásznap – jelentette ki Janez Lenarcic uniós biztos kedden az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.

A Szerbia és Koszovó közötti párbeszéd alakulásáról szóló vitában a humanitárius segélyezésért és a válságkezelésért felelős biztos felhívta a figyelmet: mindez jelentős eszkalációhoz vezethet, ami ellentétes az EU ismételt felhívásaival, miszerint Koszovó északi részén a feszültség csökkentésére van szükség.
Mint mondta a szeptember 24-i terrortámadás, amelynek során három rendőr meghalt és többen megsebesültek, azt mutatja, hogy a helyzet Koszovó északi részén rendkívül súlyos. Az EU szorosan figyelemmel kíséri a folyamatban lévő nyomozást, és elvárja, hogy az elkövetőket bíróság elé állítsák, Szerbia pedig teljes mértékben együttműködjön, többek között a közigazgatási határvonalon keresztül történő fegyvercsempészet megakadályozásában.
„A gyors feszültségmentesítés sürgetőbb, mint valaha. Az elkövetőket pedig bíróság elé kell állítani. A támadás nem szolgálhat ürügyként arra, hogy eltereljék a figyelmet a normalizációról szóló párbeszédről” – jelentette ki a biztos.
Emlékeztetett, hogy az év elején Koszovó és Szerbia megállapodást kötött a normalizációhoz vezető útról, ami egyértelmű platformot kínál a kapcsolatok rendezéséhez. Az ebből a megállapodásból eredő kötelezettségek továbbra is érvényesek és kötelezőek – hívta fel a figyelmet.
Sajnálatát fejezte ki, hogy a legutóbbi, szeptember közepi tárgyalások Brüsszelben Pristina és Belgrád között kudarcba fulladtak, mivel „egyik fél sem mutatott valódi elkötelezettséget a folyamat előmozdítása iránt, az Európai Unió folyamatos intenzív erőfeszítései ellenére”. Mindkét fél megszegte a párbeszéddel kapcsolatos kötelezettségeit.
Visszafogottan kell fellépniük, és vissza kell térniük a párbeszéddel kapcsolatos kötelezettségvállalásaik végrehajtásához, illetve komolyan el kell kötelezniük magukat a normalizációs folyamat mellett – szögezte le Lenarcic, hozzátéve, hogy a feszültségek további fokozása nagyon kedvezőtlen hatással lesz mindkét ország uniós csatlakozási törekvésére, valamint a nyugat-balkáni régió stabilitására és biztonságára.
Lenarcic arra is felhívta a figyelmet, hogy előrehozott helyhatósági választások gyors megtartása Koszovó északi részén továbbra is kulcsfontosságú a feszültségek enyhítése érdekében.
Deli Andor, a Fidesz uniós parlamenti képviselője a vitához való hozzászólásában hangsúlyozta: a helyzet rendkívül feszült és összetett, a közelmúlt tragikus eseményei világosan mutatják, hogy a lehető leggyorsabban megoldást kell találni.
Mint mondta, a tragikus események csak tünetei a koszovói szerb közösség évtizedek óta megoldatlan problémájának.
„A Szerb Önkormányzatok Közösségének létrehozásával a lehetséges megoldás alaprajza már megvan. Tulajdonképpen már egy évtizede, a 2013-as brüsszeli megállapodás óta. Emellett számos nemzetközi egyezmény és karta létezik, amelyek tágabb keretet biztosítanak a különleges közösségek helyzetének kezelésére, amelyek ráadásul az európai integráció folyamatában szükséges koppenhágai kritériumok kötelező elemei is” – mutatott rá.
Deli Andor szerint minden jogi eszköz rendelkezésre áll, az európai és amerikai közvetítők politikai hajlandósága megvan, és egy évtized után a pristinai kormánynak kell döntenie a szükséges lépések megtételéről.