A magyar jobboldal Izrael legszorosabb, talán egyetlen szövetségese Európában – fogalmazott Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója a Mandiner honlapján vasárnap délelőtt közzétett interjúban.

Annak kapcsán, hogy Izraelre szombat hajnal óta több ezer rakétát lőttek ki és Hámász szárazföldön is támadja, Szánthó Miklós úgy fogalmazott: „Izraelt alattomos, sunyi, rókalelkű terroristák támadták meg”. Ám, ahogy korábban, úgy most is meg fogja tudni védeni magát, „és mi velük vagyunk szavakkal, imákkal és tettekkel is” – tette hozzá.
A morális alapállás világos: minden államnak joga van a területi szuverenitáshoz ezért elítélendő minden, ellenük indított, nemzetközi jogot sértő katonai akció. A szombat hajnali terrortámadás pedig megerősíti: még erősebben kell Izrael mellé állni, „készek vagyunk akár a globális politikai trendekkel is szembemenni, ha a szuverenitásunkat fenyegetik”, ezért Magyarország és Izrael a „szuverenitás bajnokai”, jövőjüket nemzeti és szuverén keretek között képzelik el, ezért a legtermészetesebb szövetségesek – tette hozzá.
A Nyugat cinkos a kialakult új Izrael-ellenességben, a zsidó államért és az európai életmódért folytatott harc pedig valójában azonos tőről fakad. Az anticionizmussal és az Izrael-ellenességgel szembeni harc ugyanaz a harc, ugyanazokkal az ellenfelekkel szemben, mint ami az európai értékrend és életmód védelmében folyik. Ugyanaz a posztmodern baloldal ítéli el minden nemzetközi fórumon Izraelt önvédelme miatt, mint amelyik a nyitott kapuk politikáját hirdeti a migráció kapcsán. Azokat az erőket bátorítják, azoknak gyakorolnak gesztust mindkét mozdulattal, melyek le akarják rombolni a zsidó-keresztyén civilizációt. Mindennek a jelentkezési formája Izraelben most a rakétatámadás, nálunk a déli határnál még „csak” a rendőrök felé irányított sorozatlövő fegyver – nyilatkozta Szánthó Miklós.
A woke és az abba ágyazott cancel culture, mely a történelmi tudat és emlékezet eltörlését tűzte zászlajára, egész egyszerűen világszerte újracsomagolta az antiszemitizmust, és ez utolérte a zsidóságot és Izraelt is. Ez a 21. századi új antiszemitizmus párhuzamosan ütötte fel a fejét az Egyesült Államok baloldalán és Európa nyugati felén. A névleg a különféle identitáscsoportok felszabadítását sürgető társadalmi igazságharcos mozgalmaknak, legfőképpen a Black Lives Matter-nek van egy kifejezetten anticionista éle, de ide tartozik a palesztin-szimpátia miatt izraeli termékek bojkottjára felhívó woke-kultusz is. Európában pedig a demonstratíve Arafat-kendőt viselő szimbolikus politizálás fordult át cinkos zsidóellenességbe, mely – a Magyarország ellen folyó jogállamisági eljáráshoz hasonlóan – emberi jogi köntösbe bugyolálja az Izrael-ellenességet. Persze, hogy a szélsőségesek felbátorítva érzik magukat, hogy nekirontsanak Izraelnek és népének, ha egyszer a balos sajtó egészen szürreális módon „nácinak” titulálja a jelenlegi izraeli miniszterelnököt – vélekedett a főigazgató.
Hozzátette: Izrael kulcsállama a közel-keleti békének és a biztonsági architektúrának. Ha ez kívülről vagy belülről meginog, elszabadul a veszedelem a Közel-Keleten. Ezért támogatni kell Izraelt abban, hogy megőrizhesse szuverenitását és belső biztonságát. Ez eminens magyar érdek, mert Izraelt több fronton szorongatják Soros György NGO-i, a globalista progresszió és a terroristák is, miközben a zsidó állam térségbeli ellenségei „dörzsölik a markukat”. Ezzel szemben Donald Trump volt amerikai elnök korábban már békét teremtett a Közel-Keleten az Ábrahám-egyezményekkel – szerintem erre képes lenne Ukrajnában is. A terroristák viszont most – felbátorodva a progresszív baloldal cinkos gyengeségén, ahogy Putyin a Biden-adminisztrációén -, ennek a békének rontottak neki.
A Mandiner közölte: az Alapjogokért Központ „pro-Izrael” konferenciát szervez Budapesten.